2014-07-13

Gruziában toltott utolso napunkra hagytunk még egy kis sétát a rekkeno hoségben, mert miért ne. Reggel hétkor korai keléssel es boltozással indult a nap, majd miután megkérdeztuk, hogy a kozeli Gelati és Motsameta kolostorokba hogyan lehet eljutni, elindultunk kistáskával, hogy a kozpontban felkutassuk a mi buszunkat. Utkozben hozzánk verodott egy kutya, amelyik feltehetoen megérezte a táskában rejtozo kenyér friss illatát, sajnos végul nem kapott belole, nekunk nagyobb szukségunk volt rá. Péksuteményt akartunk még venni, de nem nagyon jártunk sikerrel, a boltok nagy része még nem volt nyitva. A busz állitolag a muzeum mogotti kisebb térrol indult, ezért ott kérdezoskodtunk. Volt is egy pasas, aki mondta, hogy jo helyen járunk, volt még fél oránk, azt pénség vadászásával toltottuk. Amint a busz beállt a járda mellé, felszállt rá jopár helyi néni fekete ruhában, voltak fiatalabbak is, volt ki zsákkal, ki csak ugy, feltehetoen misére igyekezve. Mi is helyet foglaltunk, volna, de sajnos csak állni tudtunk, a nem tul nagy belmagasságu minibuszban. Szerencsére nem volt tobb az ut fél oránál, még igy is elég kényelmetlen volt a reggeli melegben félig hajolva utazni fel a hegyre.

A hegyre felérve, sajnos ut kozben nem láttam semmit a tájbol, mert csak a busz tetjét tudtam szemlélni,gyonyoru kilátás tárult elénk, a Gelati katedrális annak a folyonak a volgyére néz, amely késobb Kutaisit is átszeli. Az osi katedrális ugyan nem volt olyan iszonyatosan nagy, mint például az, amit Tbilisi felett megnéztunk, de belseje csodálatos szinekben pompázott. A freskok szépen rendben voltak tartva, az ikonok pedig a hivok szeretetérol árulkodtak, tele volt mind foltokkal, ami a csokok és simogatások jele. A szokásos huvos levego fogadott bennunket, nénik uldogéltek a padokon, egy szerzetes pedig rendszeresen végigjárta az osszes szentképet és feszuletet, hogy elmorzsoljon egy csendes imát és megáldja a képeket. Korbejártuk az épuletet, a harangtorony, amely minden esetben kulon épuletben van az ortodox templomokban, szintén gyonyoru állapotban volt, egy kis kápolna is tartozott a létesitményhez, amelynek évszázados kapuját szinte teljesen megette a rozsda. Lecsiszolt sirkovek árulkodtak a padloban arrol, hogy itt már hivokmillioi rották le kegyeletuket.

A kilátásban gyonyorkodve készitettunk pár képet, majd elmajszoltuk a reggeli egy részét, amit még tegnap vacsorárol tettunk félre. A kenyér már ugyan nem volt friss, de az ize mit sem változott. A templom eloterében kozben gyulekeztek a kocsik, érkeztek a hivok, vártunk is hogy mi lesz, de nem nagyon kezdodott semmi, és nekunk pedig azért még le kellett érni a másik kolostorhoz, aztán vissza a szállásra. Ezért vissza is fordultunk, és azon a betonuton jottunk le, amin a busz felkaptatott. Dicséretes, hogy a busz megjárja naponta tobbszor ezt az utat, ugyanis nem kicsit meredek. Tehenek legelésztek az ut mellett, egy kut mellett pedig egy no torulgette izzad végtagjait, ugyanis akkorra már kezdett megint kelloen meleg lenni. Lekanyarodtunk a kacskaringos szerpentinen, végul egy utkeresztezodésig jutottunk, ahol egy marék szeder volt a jutalom. Tovább haladva kereszteztunk egy vasutvonalat, és mivel a kis térkép, amit lefotoztam, még rengeteget mutatott, ezért stoppoltunk egyet gyorsba. Meg is állt egy dzsippes, és eldobtak a kovetkezo keresztezodésig, ami a Motsametához vezetett, megkoszontuk a fuvart, ami kocsival kb 5 perc volt, gyalog még egy jo félora lett volna legalább, aztán lefordultunk egy békés betonutra, ahol már viszont nem nagyon találkoztunk autokkal.

Az ut lugasos vidéken vitt keresztul, csend honolt a házak kozott, majd azok is elmaradtak. Egy-egy ember sétált fel, de mással nem találkoztunk. Vasut is ment a volgyben, bár a megállo olyan szakadt állapotban volt, hogy kotve hiszem, hogy gyakran jár a hegyi zakatolo. Az ut végén egy parkolo volt, meg egy bácsika, aki a kolostorhoz vezeto utat orizte. Vaskapuval volt lezárva, igy a legtobb auto a parkoloig jutott, bár valamilyen oknál fogva volt egy-ketto, amelyik át lett engedve. Mi persze ezzel mit sem torodtunk, gyalog szeltuk át a határvonalat és kanyarodtunk le egy macskakoves, lámpázott és igen szépen rendben tartott utacskán, amelyen már voltak tobben is utban a kolostor felé. Nem volt hosszabb a séta párszáz méternél és el is jutottunk egy kis kokapuig, amelyen tul a kolostor nyilvános terulete huzodott. Balra és jobbra is a volgy terult el jo száz-kétszáz méter mélységben, a szomszédos hegyoldalak végig fákkal és cserlyékkel voltak tarkitva. A csodás látványban meg is feledkeztunk a nagy melegrol, percekig csak konyokoltem én is a falon, és bámultam a mélyben tekergozo világoskék szinu folyocskában. A kolostor kicsike volt, mellette a picike harangtorony, amelynek árnyékában feketeruhás szerzetesen beszélgettek a hivokkel és vendégekkel. A templom mogott egy kis kert volt, aminek a két fája kozott egy még kisebb bárány volt kikotozve, békésen legelészett, bár nem volt nagyon mit. Az egész olyan volt, mint egy kis makett, és az egészben pedig mi kis makettfigurák, a hatalmas hegyormon, a végtelen volgy tetején. A kellemes szél és a fák árnyéka menedékként szolgált a nagy hoségben, majd egy kis idozés után beléptunk a templomba is.

Bent a szokásos voros fuggony takarta a szertartások és az oltár helyét, elotte szentképek és kis padok, jobbra balra gyertyák égtek. Feltekintve az ember a templom kozepét képzo kupolát látja minden esetben, amelynek ablakain a napfény egyenes csikban világitja meg az oszlopokat, egyetlen fényforrásként boritva aranyba a belso teret és a freskokat a nap kulonbozo oráiban.

Kifelé még elidoztunk az épulet látványán, majd a kanyargos uton felsétálva egy félora alatt fel is értunk a keresztezodéshez. Itt bedobtunk egy sort és megint probálkoztunk egy kis stoppolással. Most talán egy kicsit tobbet is kellett várni a melegben, mint jol esett volna, de megint sikerrel jártunk, egy fiatal pár éppen hazafelé tartott Kutaisibe, igy behuppantunk a hátso ulésre. Kiraktak utkozben egy kisfiut, majd a feleség beszállt, ot a kozpontnál raktuk ki, majd mi is elbucsuztunk a kedves családtol, és felkerestuk a tourinform irodát, ami a csunya terecske kozepén huzodott. Sajnos az ajtok le voltak lakatolva,igy sok infot nem tudtunk meg itt sem, pedig érdekelt volna, hogy például este hogyan jutunk el a reptérre. Még utkozben megérdeklodtuk a holgytol, hogy hol lehet még egyszer utoljára khinkalit enni, ő az El Paso éttermet ajánlotta, be is tértunk ide, szerencsére nem volt messze. Rendeltunk 10 darab batyut kulonféle tartalommal, a husos volt továbbra is a legjobb, a sajtos és gombás nagyon nemjott be. A krumplis pedig a krumplis tésztára emlékeztetett. Kértunk narancslét is, mert már kezdett elegem lenni a sörből, de helyette banánlevet kaptunk. Azért az utazásunk során elofordult párszor, hogy nem azt kaptuk, amit kértunk, de a narancs és a banán kozott nem tudtunk sok hasonloságot fellelni. Mindegy, nem volt rossz, megittuk.

Volt még egy kis idonk amig végleg hazatértunk a szállásra, igy felbaktattunk a folyopart északi oldalán a hegyoldalra, ahol a Bagrati Katedrális magasodott. A kaptato nem esett már jol, foleg ebéd után, meleg is volt, de azért felszenvedtuk magunkat a macskakoves utcákon, a hegy tetején pedig egy zold kupoláju homokköves templom magasodott. A gyonyoru épulet rettento régi kovei a templomkertben elhelyezett épitkezési és rekonstrukcios munkálatokat szemlélteto táblák alapján tobb száz évesek, és a felujitás a század elején kezdodott, amikor is a kovek elnyerték tobbé-kevésbbé eredeti helyuket. A felujitás aztán az otvenes években folytatodott, a falakat ujra felhuzták, majd a kilencvenes és kétezres évek derekán tetovel is befedték a templomot. Végleges arcát most nyerte el néhány éve, amelyben egy uj uveges falrész és néhány acéloszlop teszi a kozépkori katedrális arculatát kulonosen eklektikussá. A beltés hanglatos és a hatalmas ablakoknak koszonhetoen joval világosabb volt, mint amit eddig láttunk. Éppen egy eskuvoi szertartásra gyulekeztek a családtagok és ismerosok, majd kilépve éppen szembejott az ifju pár, s az oket kiséro testorség dallamos énekbe kezdett, majd kardjukat fejuk folé tartva utat engedtek a menyecskének. A testorok kint maradtak s csak a jegyesek tértek be a templom szent fedele alá. Mi a tikkaszto hoség elol nem menekulhettunk, igy lebaktattunk a kacskaringos utcákon, és lent a ár macskakovek hiányában lévo utcák árnyékában betértunk egy boltba, hogy friss vizet vegyunk, Peti egy uveg bort is vett, én meg sörrel tomtem tele táskámat.

Otthon a kedves házinéni feltelefonálta az airport service-t, mert megérdeklodte, hogy mi hogyan szeretnénk kijutni a reptérre, és mondtam, hogy busszal megoldjuk, deo tudott egy bár kicsit drágább, de konnyebb megoldást, egy buszt, ami házhoz jon, osszegyujti a hosztel utasait és egybol kimegy a reptérre. Ezt a kedves kedvezményezést el is fogadtuk, és boszen bele is lendultunk a blogolásba és padlizsán-lecso evésbe, mellé lecsorgott még a maradék borunk, nem is egy pohárral, ugyhogy jo kedvvel vártuk a busz érkezését. Kezdett erősen hűlni a levego, de bent még a házban meleg uralkodott, ugyhogy kifekudtem a tetotéri lugas alá fuggesztett fuggoágyba, és egy fél orára kicsit elszunditottam. A kellemes szél és a felhok végre menedéket nyujtottak a rettenetes meleg elol, jo volt egy elnyulni. Nem sokkal a busz érkezése elott Peti felszolitott, hogy ideje pakolni, ugyhogy lementem és bepakoltam, majd kiderult, hogy épp ott szállt meg valunk az a kerékpáros japán uriember is, akinek nemrég Magyarországon épp ellopták a bicaját. Mivel nálunk hires ember lett, rogton kértem is tole egy fotot és aztán gyorsan elnézést kértem a szerencsétlenségéért és jo utat kivántam neki.

A reptérre meno ut a szokásos zotykolodés volt és lassan is haladtunk, ráadásul utkozben még érintettunk egy hosztelt, ahol lengyelek sorakoztak utra készen, szerencsére a szolgáltato garantálta, hogy elérjuk a gépet, én meg biztam bennuk, már tudom, hogy ezt a káoszt ok jobban átlátják mint mi. A reptérre érve kifizettuk a buszost és megállapitottuk, hogy ez egy egyterminálos, egyleszállopályás kicsi reptér, de modern és nagyon kellemes benyomást tett ránk. A csekkolás rettento gyorsan lement, már bent is ultunk a vároban. Kozben eleredt az eso is, végleg lehulést hozva a meleg napok után. Hamarosan megérkezett a WizzAir járata is, hozta az ideérkezoket, mi meg láttuk, hogy na ez az egyetlen gép a reptéren, ezzel fogunk mi is továbbállni. Ujabb várakozás, mert a kapitány elmondása szerint elég nagy a forgalom Dél-Európában, ha jol emlékszem ezt mondta, igy késve tudtak csak elindulni. Bár nem, ezt már a budapesti gépen mondták, csak már keverem a dolgokat. A szokásos felszállás izgalmai, majd máris a levegoben voltunk.

Varsóban már este szálltunk le, nagyon szép fények kisértek az uton, bár mivel nem az ablak mellett, hanem kozépen ultem, a kis tér jobban lekototte a figyelmemet, mint a szép látnivalok. Varsóban a Chopin reptéren szálltunk le, rogton pénzt váltottunk, nekem sajnos még maradt is, mert nagy cimletet tudtam csak váltani, de majd jo lesz az még, ha megyek vissza, hisz szép város, és csak keveset láttunk belole. A reptérrol a175-ös buszt kerestuk, az elvitt minket az Ordynacka megálloig, vettunk rá 20 perces jegyet, kicsit fura a rendszer, ezt néhol lehet venni megállokban, kp.ért, mig a buszon csak kártyával lehet fizetni. Hm, mindegy, mivel a célunk 39 percre volt a reptérrol, ezért vettunk még jegyet, hogy nehogy belekossenek. Végul nem kérte senki a jegyet, de fo a biztonság. Leszállás után egy jo 10 perces séta, hiszen uj volt még a kornyezet, reggelre már azért jobban vágtuk a kornyéket. No nem azért, mert álmunkban megtanultuk volna, de errol is majd a kovetkezo posztban. Szoval a Tamka utcában a Tatamka hosztelben szálltunk meg, rendezett, tömegszállás jellegű hosztel, pont erre az átutazo turizmusra rendezkedtek be, volt minden, tiszta és rendezett és modern volt, ennyi kellett pont, hogy egy éjszakát még átvészeljunk. Interneten foglaltuk a szállást a reptéren még Kutaisiben, mire ideértunk már meg is volt a helyunk. Ez a modern világ, kérem szépen. Nem kellett sok ma sem, egybol ágyba vetettem magam és alvás, mert a hétfo is baromi fáraszto lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.