Utolsó bejegyzés
2011.08.02. 13:43
Kína nem létezik. Természetesen ez a meglepően provokatív megjegyzés inkább filozófiai megközelítés, de azért pár szóban szeretném ezt kifejteni.
Az utolsó bejegyzésem ebben a blogban kicsit az utam utózöngéit összegzi, azokat az érzéseket, melyeket útközben néha leírtam, néha inkább nem traktáltam vele a kedves közönséget. Kína létezik, köszöni szépen éli életét, nem elválasztható a keleti országok jellegzetesen orientális színvilágától, szag és élményvilága pedig erősen eltérő a miénktől. Nem csak az emberek, az ország szinte minden pontján a helyszínek és az érzékszervekre gyakorolt hatása is nagyon erős és eltérő, így az utazó szinte elkerülhetetlenül belekerül abba a helyzetbe, hogy véleményt kell alkotnia a látottakról, hallotakról, megízlelt és megtapasztalt dolgokról. Nem lehet érzések és gondolatok nélkül elhagyni Kínát, nem lehet közönyösen maga mögött hagyniezt az országot. Vagy negatív, vagy pozitív a tapasztalatunk, néha vegyes, néha a végletekig megbotránozunk, néha viszont elvarázsol és álomba ejtő szépsége és csodái után levegő után kapkodunk. Így vagyok valahogy én is ezzel az érzéssel, s bár az emlékek idővel megszépülnek, nem akarom elfelejteni azokat a pillanatokat sem, mikor zsörtölődve bóklásztam az utcákon egy-egy hely után kutatva, s térkép és iránytű ellenére sem találva meg amit kerestem.
Kína hatalmas, s bejárni ezt az országot nemhogy egy hónap, de egy év alatt sem igen lehet. Meg lehet nézni városokat, tavakat, sivatagokat, hegyeket, be lehet járni hatalmas távolságokat vagy eltölteni egy napot egy utcában vásárolgatva, kóstolgatva az ízek utcáján a különféle bozralmas vagy éppen szemet gyönyörködtető fogásokat. Nem lehet azonban megnézni mindent, nem lehet Kína összes arcát megtapasztalni, mert több ezer év és több millió négyzetkilóméter bizony nem kevés furcsaságot és csodát rejt. Utam során a keleti országrész városait, a középső tartományok híresebb helyeit igyekeztem felkeresni, de még így is rengeteg hely maradt, ahova érdemes elmenni, s ha valaki kérdezi, hogy miért nem mentem el ide-oda, csak annyit tudok mondani, nem volt elég időm. Egy-egy város lakossága akár háromszorosa is Magyarország teljes lakosságának, de gyakran akadnak Budapest méretű vidéki városok, vagy egyszerűen csak olyan helyek, ahol a látványosságok miatt mozdulni sem lehet, holott a vidék általában nem sűrűn látogatott. A lakosság eloszlása tehát egyenlőtlen, nagyon sokan vannak a keleti partvidék ipari területein, s a lakosság csak tovább özönlik kelet felé a jobb élet és meggazdagodás reményében. Hatalmas épületek, felhőkarcolók és panelerdők tartkítják a látképet ameddig a szem ellát, a vonatablakból kinézve is gyarkan elcsodálkozik az ember, hogy miért akar kitelepülni a városbol több tízmillió ember, mert perceken keresztül csak építkezéseket és gyártelepeket látni. Persze nem a városi ember költözik, mert az már örül, hogy ott van, kérdés hogy milyen körülmnyek között, a vidéki ember költözik milliós tömegben a városok köülterületeire és a gyárak közelébe. iszonyatos szennyezés és szemétrengeteg van mindenhol, aki természetre vágyik, mindenféleképpen Xi’an és a tőle nyugatra fekvő területeket célozza meg, s kerülje el a városokat. A kulturális örökségek viszonylag szépen mweg vannak őrizva, mégis néha az az érzése az embernek, hogy a gondatlanság uralkodik mindenhol, a biztonsági előírásora fittyet hányva gombamód szaporodnak a házak, gyárak, vasútútvonalak, buszok, őskövület járművek és ultramodern mercédeszek egymás mellett róják az utakat, többezer év történelme vállvetve küzd a fennmaradásért a 90-100 emeletes felhőkarcolókkal a szürke szmogos ég alatt. Az utcákat dudáló autók és özönlő tömeg lepi el, s mégis békében és lépésben de halad a világ Kínában is előre, a maga sajátosan kínai kommunista útján.
Mikor mindezt megtapasztaltam, megláttam, megéreztem, az jutott eszembe, hogy hova tűnt az a Kína, amiről olvastam, amiről tanultam, amit kicsit vártam is, hogy majd köszönve fogad az állomáson. A régi kína ma már csak apró kertekben, kis sikátorokban, vagy a puszta végtelenjének rengetegében bújik meg, a házak és az emberek elnyomják a tradíciók és a klasszikus hagyományok ősi kultúráját, az emberekben mégis él az ősök tisztelete, a hagyományok őrzése, a kormány pedig nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy tévében és rádióban is, propaganda mód terjessze a kínai hagyományok őrzését, ezzel a kultúrának egyrészt jót tesz, mert így az épületeket megőrzik, már csak halványan él a kulturális forradalom okozta pusztítás az emberek emlékezetében, s néha van aki nem is hallott róla, hogy volt ilyen. Másrészt viszont az egész propaganda erősen új színezetet ad a kultúra megőrzésének, a múltat a jövő fejlesztésének és a gazdasági növekedés további erősítésének szolgálatába állítja. Az embereket persze könnyen lehet tájékoztatni, de fére islehet őket vezetni. Kínában sem tájékoztatást sem félrevezetést nem kapunk, vagy kapunk némi információt bizonyos dolgokról, és elfogadjuk, vagy nem, vagy egyszerűen nem kapunk semmi adatot, információt, és a 404 error hibaüzenethez haspnlóan egyszerűen lyukakat hagy az emberek gondolkodásában, tudásában, életében. Ez a nyitás felé tendáló, de erősen lekorlátolt oktatási és politikai megfontolás természetesen jogos, hiszen ha csak abba gondolunk bele, hogy a kereszteződés fogalma a kínaiak számára erősen más mint a mienk, akkor az élet egyéb területein a nehezebb problémák megoldására ösztönző kreativ gondlkodás hiánya még nagyobb gondokat okozhat, ha szabad kezet adunk ennek a szűk látókörű népnek. Rengeteg évnek kell még eltelnie, hogy az ország a fejlett világhoz hasonlóan tudatosan és felelősségteljesen élje életét, remények vannak, azonban az országban látott dolgokat figyelembe véve én azt merem állítani, hogy amíg az embereknek nem mutatják meg hogy bizonyos dolgokat hogyan kell helyesen csinálni, addig a nyugatról ellopott technikák vajmi keveset jelentenek majd a környezet megóvásában, vagy a termelés fejlesztésében. Kína hatalmas, ezért hatalmas pazarlás is van. Mértéktelen pazarlás megy végbe mikro és makroökonomiai szinten is, de még így is Kína lehet a világ második legnagyobb gazdasága. Ha belegondolunk abba, hogy tudatos és okos gazdálkodás segítéségével mennyire előbbre juthat az elkövetkező években, félelmetes számok és adatok röpködhetnek előttünk. 30 év alatt olyan lépést tett előre ez az ország, hogy a világ össze országának leesett az álla. Ha egy kicsit (és itt a kicsi kínai mértékkel értelmezendő) tudatosabban és okosabba osztaná be az erőforrásait, szinte biztos, hogy 10 év alatt világelső lehetne, és nem csak a számokra néznének fel a fejlett országok vezetői, hanem magára a kínai országra is. A számoktól eltekintve azonban ma nem lát mást az ember mint másolt technológiát, holott a kínai nép nem egyszer bizonyította be a történelem során, hogy képes kreativ gonodlkodásra, feltalálók hatalmas mennyiségét vonultatva fel és találmányok szines teritékét mutatva fel a világnak (puskapor, iránytű, papír, nyomtatás, stb.). Másolt minden, hisz a kínai ember nem rendelkezik kreativ gondolkodással, döntések felül keletkeznek, olyan helyen, ahol a döntés megkérdőjelezhetetlen. A döntésképtelenség a legkisebb dolgokban is megmutatkozik, de nagyobb szinten is jelen van, és ennek köszönhetően ha a döntés az hogy másoljunk és lopjunk, akkor ezt a munkás megteszi, kérdés nélkül. Ma az egyetemeken már érezni a haladás szellemét, a diáűkok akik ma kikerülnek a munkás életbe erősen megkérdpjelezik ezt a terméelési politikát és filozofiát, azonban a politikai elnyomásnak köszönhetöen még erősen vissza van szoritva a szabad véleményalkotás. Terménszetesen nem akarok arrol véleményt alkotni, hogy ez jobb vagy a mienk, minden eesetre csak reménykedni tudok abban, hogy a szegény és büdös negyedek, melyek a felhőkarcoloktol egy utcányira nyilnak, eltünnek majd annak köszönhetöen, hogy ez a politikai vezetés okos döntéseke hoz. Nem tudom, tény, hogy a kínai nép szorgalmas, mindenre képes, hihetetlen teherbirással rendelkezik, iszonyatos akaraterővel, és iszonyatos munkaórákat képesek teljesiteni, néha 1-2 orás napközbeni alvással. Nem tudom, hogy ez a folyamat hova vezet, nehéz globálisan okosnak lenni, vannak szociologusok és politologusok, akik okos előrejelzéseket tesznek, szerintem itt nem lehet nyugati szemlélettel mérni ezt az országot. Erősen nyugat felé tendál minden, a ruházkodás, zene, popkultúra minden jellemzője jelen van, mig a háttérből a kinai kultúra megőrzésére felszolito üzenet hallatszik. Nehéz a csábito nyugati boldogság és örömkép hamis változata árnyékában arra törekedni, hogy a kínai kultúra erősen feudális nyomait megőrizzék, igy a hagoymányok is kicsit nyugatias szinben jelennek meg néha a reklámokon és plakátokon, s mindeközben jelen van a kommunizmus propagandáját hirdető vörös zászlo és Mao jelmondata, a nép hatalma és a proletár forradalom összes jellemzője. Ezeknek a kavalkádjában a mai fiatalok két kezükben telefonnal és nyugati zenét majmoló kínai popzenével fülükben metroznak nap mint nap, és remélik, hogy egyszer majd ők is híresek és szépek lesznek, olyanok, mint a reklámokban a kínai lányok és fiúk, vagy mint a filmhősök a tévében. Eközben a füstös buddhista templomokban hajlonganak az emberek három szál füstölővel kezükben, imájukban boldogságért és gazdagságért esedeznek, a régi korok szellemei pedig azért, hogy ez az ország nem legyen a nyugati kapitalista cápák áldozata. Szükség van a politikus apák védő gondviselésére, de szükség van arra is, hogy az emebrek tisztán lássanak, hogy a mindennapi döntéseik a piacon ne csak arra irányuljanak, hogy a holnapi ebéd és a háromszáz csomózott fu (boldogság) láncfüggő kész legyen, hanem arra is, hogy a gyermekeik egy szebb, boldogabb és tisztább országban nőjenek fel. Mindez persze ott Kínában nem így van. Kína nem nyugat, Kína kelet, minden ízével és filozófiájával együtt. És ha a keleti filozófia és a nyugati filozófia összekeveredik, csak a Jóisten tudja, mi lesz belőle. Most minden esetre az ország egy új és számunkra furcsa úton halad, ahol a szemét és bűz mellett jelen van a hihetetlen gazdagság és csillogás, ahol a felső tízezer inkább felső millió, s az alsó osztály úgy terjeszkedik el a szociogörbén, mint a piramis, amire rálépett a mindnható Nü’wa.
Kína tehát létezik, él, lélegzik, köp, száguld, rág, köszön, alkudozik, sört iszik, füstölőt tart, épít, rombol, újít, renovál, öl, elnyom, nevet és sír: kína a huszonegyedik század második legnagyobb gazdasági nagyhatalma de az emberek ebből szinte semmit nem éreznek. Kína a végletek országa, Kína a jin és a jang, fekete és fehér tökéletes jelképe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MrCsan 2011.08.02. 13:46:35
vizinyuszi 2011.08.06. 09:23:38
Köszönöm