De hogy ne érjen véget a nap ilyen csalódással, ezennel engedjétek meg, hogy bemutassam a tavalyi év rejtett mesterművét: a Snowpiercert. Pár korábbi értékeléssel ellentétben itt most nem vonok párhuzamot, hanem önmagában vizsgálom a filmet. A lényeg: világvége, egy vegyianyaggal lehűtöttük a globális felmelegedés után a földet, de olyan jól csináltuk, hogy minden élőlény halálra fagyott. Természetesen a zseniális Wilford, a zseni ezt zseniálisan előre látta, és saját zsenizsebből épített egy egész világot behálózó vasútvonalat, egy teljesen önellátó és önfenntartó mozdonyt és szerelvényt, amely a külvilágtól függetlenítve magát rója az egyéves világköröket immár több, mint 17 éve. Itt befejezem a mesélést, mert a film nagyjából kitér mindenre, és csak lelőném a poénokat. A hátul utazók nem elégedettek, az elől utazók pedig mérgesek, ha hátul elégedetlenek. A kettő különbsége lázadáshoz vezet, amely igazából szükséges eleme a társadalomnak. Az egyensúly felborul, s hamarosan eljön a vezér, aki az elnyomottakat előrevezeti. Hogy meddig jutnak s milyen utat járnak be, az kérdéses, s közben kénytelenek dárga árat fizetni engedetlenségükért, mégis szükséges ez, hogy az emberiség célt találjon az életben és értelmet ahhoz, hogy a puszta létszükségletnél több, magasabb szintű életet folytathasson.

Ha már láttad a filmet, olvasd tovább.

Szóval nem akarok hosszasan filozofálni, mert végeredményben nem olyan brilliáns a film, hogy magasztaljam, de az utóbbi idők értelmetlen és mondanivaló nélküli scifijei után felüdülés volt ez a kis univerzum az univerzumban ötlet a vonattal és annak belső ökoszisztémájával. Érdekes volt látni, hogy felvetik a kérdést, lehetséges-e mesterségesen érzelmek nélkül fenntartani egy ilyen egyensúlyi állapotot, s hogy a népességet kordában lehet-e tartani pusztán félelemmel és kegyetlenséggel. És hogy állatok módjára dolgoztatni gyermekeket, majd átnevelni őket arra, hogy egy olyan dolgot istenítsenek, amelyről fogalmuk sincs. Ha csak a felvetett kérdéseket és témákat nézzük, akkor már igen értékes filmet kapunk, de ha a színes vászon mögé is betekintünk, akkor egészen a scifi hőskoráig vissza lehet utalni, valaki a Metropolis-t hozta fel pédának, amely jó kis hasonlat a társadalmi egyensúly mesterséges fenntartására, ugyanakkor számtalan másik példát is lehetne hozni, hogyan etetik meg velünk a saját végtermékünk, a társadalom szennyét, s hogyan termeljük ki mi magunkból azt, amit aztán értékként továbbadunk gyermekeinknek. A víz megtisztító ereje, annak hatalma megkérdőjelezhetetlen az összes poszt-apokaliptikus sztoriban, itt még rá is kontráznak, hogy igazából nem elég a vízellátóig eljutni, az egész vonatot kell irányítani, mert a víz valójában kívülről jön, s ha a vonat megáll, a vízellátás is megszűnik. Tehát a folyamatos száguldás elkerülhetetlen, hacsak nem a másik kiutat választjuk, a látszólag halált jelentő oldalsó ajtót, ami valójában a világ újraépítése, a nehezebb, bizonytalanabb de emberibb út az előre meghatározott, síneken robogó sorsnál. Kegyetlen film, nyers és erőszakos, de azt hiszem, hogy rendkívül jó gondolatébresztő és igényes alkotás. És ezt nem utolsósorban a színészek adják hozzá. Szép volt Snowpiercer.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.