Air Bud: Spikes Back 3/10
2014.10.22. 23:37
Kevés filmben lehet röplabdát látni, még kevesebben strandröpit. Gondoltam, keresek egy listát, hogy mely alkotásokban szól erről a történet, és egy ilyen lista ajánlatát fogadtam el, sajnos nem kellett volna, hogy nézzem meg az Air Bud visszacsapását. Nos, egy kislány története ez, aki nagyon nem tud röpizni, majd egy tréner segítségével több bajnokságon is indulnak, és bár a filmet kb belepörgetéssel néztem, hogy megkeressem a röpis jeleneteket, így a jellemfejlődését nem tudtam követni, a végére sem sikerült elsajátítania a játékot, de valamiért a többiek aztán megszerették, és néha feltűnt a pálya mellett egy labrador is. A végkifejletben végül beüt egyetlen labdát, amivel a csapat nyer. Nos ezen kívül nem nagyon kötött le, és tévesen azt az érzést kelti, hogy egy jó ütéssel még a hülye is képes meccset nyerni. Szólok, a röpiben nem így van, tapasztaltuk többen is, hogy minden ütés jó kell, hogy legyen, különben az egész nem sokat ér. Na de ez már szakmázás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.