Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan kezdjem ezt a kis ismertetőt, hogyan írjam meg, hogy legalább olyan ütős legyen, mint amilyennek én éltem meg a filmet. Nem tudom, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Jártam Kínában 2011-ben, beszéltem ottani emberekkel, laktam fura helyeken, láttam érdekes dolgokat, de összességében turista voltam egy idegen országban. Sosem lehet egy országot annál jobban megérteni, minthogy egy ott élő ember elmesélje történetét, életét, sorsát. A film két bloggerről szól, akik életcéljuknak tűzték ki azt, hogy a kínai közemberek sorsát örökítsék meg kíméletlen pontossággal és történeteiket eljuttassák elsősorban a hazai olvasóknak, de akár úgymond tengeren túlra is. Vagyis inkább helyesebben: a Nagy Tűzfalon túlra.

A földművelés fogja az országot kimozdítani a válság sújtotta periódusból, mondja egy szóvivő. Azonban a földművesek élete a nagy reformok óta nemhogy könnyebb, sokkal nehezebb lett, elkobzott földjeikért jelképes kárpótlást vagy még annyit sem kaptak, tette hozzá egy helyi földművelő Changsha közelében.

Útra kelve a GPS kedvesen közli az utazóval, hogy tartsa be a közlekedési rendszabályozást. Az eligazítást csak ezután kezdi meg a készülék. 2008-ban egy lány szörnyű bántalmazás áldozata lett, egy helyi folyóba fulladt és holttestét később a parton találták meg. Az eset nyilvános visszhangot kapott, s ezért a helyi hatóságok konferenciára hívták meg a sajtót. A sajtókonferencián a szóvivő azt állította a sajtó képviselőinek, hogy a lány edzés után a folyóba vetette magát, majd megfulladt, amit a boncolási jegyzőkönyv alá is támaszt. Kérdés, hogy ez a jelentés tükrözi-e a valóságot. Ezt döntse el mindenki magában. Nem messze az esettől egy vidéki faluban a helyi földművesek kétségbe esve kérlelik a kormányt, hogy tegyen valamit a földek megmentéséért, ugyanis a városból kiömlő szennyvíz elárasztja földjeiket, és a házak falai beomlottak a víz tömege alatt. A kormány hivatalos közleményében felszólította a lakosságot, hogy tartózkodjanak a panasztételtől, ugyanis a túlzott mértékű panasztétel lakossági letartóztatásokat vonhat maga után.

Mit tesz egy blogger, akit üldöz az állama? Tiger Temple Mogol nevű cicájának szemszögéből kezdte leírni azt, hogyan is kell megismerni a cenzúrát, a Nagy Tűzfal mechanizmusát, hogyan is kell a világról és történéseiről hírt adni. A törvény keze ezzel nem tudott mit kezdeni. A cicával több mint 3000 kilométert tett meg Kína elszegényedett régióiban, hogy feljegyezze az emberek történeteit. Sajnos időközben a kedves állat megnőtt, és már nem fért be a kosárkájába, ezért Tiger Temple egyedül folytatta utazásait.

Pekingbe érkezett, hogy adományokat gyűjtsön otthontalanoknak. A gyűjtés eredményeként egy egész kis lakóközösséget hoztak létre hat lakással és egy közös udvarral. A film végén egy megható jelenetben mondtak köszönetet a hontalanok Tigernek kezdeményezéséért. Az még hozzátartozik ehhez, hogy a hontalanokat a Mao korszakban telepítették be vidékről a fővárosba építőmunkásoknak, de időközben a rendszerváltás után az új rezsim megfeledkezett róluk. Ismerős?

Egy ház áll a főutcán, falaira híres kommunista párttagok és vezetők képei vannak felragasztva. A házat hamarosan lebontják, lakóját pedig kiköltöztetik, de mielőtt megkezdik a munkálatokat, erősen meggondolják, hogyan kezdjenek neki. Ugyanis lebontani egy házat, amelynek falait a kommunista történelem híres alakjai díszítenek, olyan lenne, mint magát a pártot megsemmisíteni.

Az ország azonban tovább épül, s ennek pár régi ócska viskó nem állhatja útját. Hatalmas felhőkarcolók és több-tíz emeletes lakóépületek nőnek ki a földből, mint gombák egy esős délutánon. A munkások 70-80 RMB-t keresnek naponta, melyből fejenként havi 150 RMB-t költenek lakásbérlésre, a többit magukra és otthon 4 további családtagra költik. A bérleti díjat a főnökük rakja zsebre, akitől a kenyerüket kapják. Furcsa rendszer ez.

Hazatérve másik hősünk, Zola, családi vitába keveredik, az otthoniak nem nézik jó szemmel, hogy míg ők tradicionális kétkezi munkával keresik meg a betevőt, ő utazgat és népriportert játszik, s talán az életével is egyben. Zola úgy érvel, első az egyén, s csak utána jön az ország érdeke. A család a másik nézőpontot képviseli. De vajon hányan képviselik ma Zola álláspontját a modern Kína poros utcáin? Az egyén kis apró gondjai vajon nagyobb problémákat vetítenek előre? Ki tudja, a Nagy Tűzfal büszkén őrzi titkait.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.