2014-07-04

A kalandos monostorlátogatás után vizesen és fázvatértunk haza, majd este megszáritottunk mindent és még egy kis szokokutazshoz is volt ido. A svájci sráccal emailt cseréltunk és megbeszéltuk, hogy levelezve tartjuk a kapcsolatot, hogy ha megtudunk valamit, hogy mikor megy reggel a busz, akkor értesitjuk egymást. A hosztel recepciosával, egy csinos holggyel egyeztettunk és o aztmondta, hogy az Abovyan utrol indul az 5-os busz és az elvisz minket a Kilikia autobusz állomásra. Két napja onnan ment például Achmenidzére a busz, most is onnan kell, hogy induljon. Irtam tehát a svájci srácnak, hogy 11-kor találkozzunk a pályaudvaron, hogy idoben odaérjunk.

Az uticál tehát az Aragats-hegy volt, a Yerevántol észak-nyugatra fekvo hegyvonulat legmagasabb csucsa 4090 méteren fekudt, mi azonban elotte a hegy lábánál fekvo mesés kornyezetben lehelyezkedo Kari-tónál szállnánk meg, majd onnan kora reggel a kovetkezo nap indulna a túra fel a hegy negyedik legmagasabb csucsára, amely még igy is 3800-3900 méter kozott van. A terv tehát ez volt, persze a terv mint eddig láttuk, nem mindig ugy sult el, ahogy kellett volna. Ugyanis a pályaudvaron kiderult, hogy a Byurakan városba meno busz csak egy orakor indul, tehát addig még volt két ora, viszont az az alatt fekvo Ashtarak városba már ott helyben fel lehetett szállni az indulo buszra. A ketto kozott pedig valahogy megoldjuk majd a fuvart, gondoltuk. A busz a szokásos matroshka járat volt, kis minibusz jol bejáratott ajtokkal. Be is szálltunk egy lányos anya társaságában és 10 perc mulva el is indult a busz. A pályaudvarhoz még azt illik hozzátenni, hogy egy piramis alaku rendkivul szocialista igényességgel megáldott épulet, igazi egyszeru és funkcionális terminál, három székkel és egy félig lemállott regionális térképpel cirill betukkel. Szoval a busz nekiiramodott Ashtaraknak, majd egy jo fél ora után megálltunk az egyik kulvárosi megállonál, hogy felvegyunk valakit, de a toloajto nem akart kinyilni. Na ezt jol bezártuk, most ki se nyilik. Feszegették, kaparászták, rángatták, de az ajto nem adta meg magát. A felszállni kiváno utas az elso ulésen foglalt helyet, majd továbbmentunk egy szervizig, az ut mellett megint álltunk egy jo pár percet, mire az egyik szerelo elokapott egy méretesfeszitovasat és jobb belátásra birta azajtot. Ezután az egyik manus, aki a sofor mellett ult eddig hátramászott, és az utazás idotartama alatt készségesen tartott az ajtot, hogy nehogy ut kozben kilenduljon. Nemsokára meg is érkeztunk Ashtarakba, ahol leszálltunk, majd egy kisboltban ki ki megvette a magának valo kajaadagot, A svájci srác pedig tuzifát, mert o sátorral érkezett a hegyre.

Azt még kifelejtettem, hogy a svájci a hosztelében osszeszedett két indiai alakot, akik beszéltek angolul, az egyik még kicsit oroszul is, de ezen kivul sok rokonszenvet nemt udtam irántuk kialakitani, tobb ok miatt is, de ez majd késobb ugyis kiderul. Elso lépésben John, mostmár nevén nevezen a svájci olasz havert, megkérte az egyik indiait, hogy vegyen vizet meg kenyeret, késobb kiderult hogy a pénzen egy uveg vodkát vett, amit a hegyen el is tort. Aztán kérte, hogy segitsen forditani oroszrol, de a srác azon kivul, hogy elbeszélgetett a helyiekkel, nem nagyon kozolte velunk, hogy mirol volt szo. Ugyhogy kicsit furák voltak. Viszont igy oten voltunk osszesen, és ez jelentosen megkonnyitette az esélyeinket, hogy egy taxi árát szét tudjuk osztani. Meg is kezdodott az egyezkedés, hogy ki mennyiért vinne fel, busz nem ment fel a hegyre, igy taxit kellett fogni. Az elso ajánlat 200 ezer helyi pénz volt, amin jot nevettunk, ez nagyjábol 100 ezer forint lett volna. Aztán valahogy ez lecsuszott 20 ezerre, majd 10-re, végul egy ladás pasas 8 ezer pénzért elvállalta, hogy felvisz minket a Kari-tohoz. Lecsaptuk az ajánlatot és pakoltuk be a táskákat, csakhogy ot ember táskája nehezen fért be és a csomagtarto nem csukodott le. Kicsit néztunk de végulis ha a sofor szerint igy jo, hát nem vitatkozunk. A hepe hupás uton felfelé kacsintgattunk hátrafelé, hogy mi lesz, de a begyomoszolt cuccok meg se moccantak, pedig volt hogy a fejunket vertuk a tetobe a kátyuk után. Az ut mesés tájakon vitt keresztul, tehenek legelésztek az ut mellett, néha az uton is, de mindig volt pont annyi hely a ladának, hogy ugy átmanoverezzunk kozottuk, hogy azoknak ne kelljen odébb állniuk. A kacskaringos uton eljutottunk a toig ami egyfoldrajzi intézet ésegy hotel társaságát élvezte. A to korul tobbezermétermagas hegyek emelkedtek, felhok kovályogtak a nyári napsutésben, a csucsokat pedig hofehér kod fedte el a furkészo tekintetek elol. A szél néha igen eros volt, alevego pedig a rovidnadrágos yereváni ido után igen csiposnek hatott elso lélegzetvételre. A lélegzés pedig bár nem voltunk rettenetesen magasan, mégis nehézkes volt, egy hirtelen mozdulat után pedig komoly fejfájása lett az embernek. Nem is sietett itt senki sehova, a taxist kifizettuk, mi bekoszontunk a hotelbe, John és a két indiai pedig elindultak kicsit felfelé, hogy sátorhelyet keressenek. A szállás egy jo nagy szobábol és kulon furdo és alvo helyiségekbol állt, eloszobával és elektromos futotesttel. A takarito hamar fel is huzta az ágyakat, mi meg elindultunk egy kellemes konnyed sétára a to korul, amelyet a hotelbol hallatszodo kellemes ormény és kulfoldi popslágerek izes dallamai keringtek korul.

A tó gyonyoru kék vizében a fodrok miatt nem tukorozodott a hegycsucs, mégis a szinek kavalkádja és a ropogos tiszta levego egyvelege már onmagában is elszéditette az embert. Mikor pedig elkezdtunk felkaptatni a to mellett emelkedo dombra, szo szerint szédulet lett rajtunk urrá. Mindenki hevesen kezdtekapkodni a levegot és két lépés után meg kellett állni, annyira nehézzé vált a mászás. Az egész domb nem lehetett tobb 80 méternél, de ilyen nehezen még sosem sikerult teljesiteni ilyen rovid távot. Utkozben megtapiztuk a havat, ami a hegyen igen jelentos mennyiségben van még most is jelen, jollehet juliusba léptunk át már jopár napja. Egy rovid hocsata után tovább kusztunk fel a pala kovekbol állo dombra, amelynek a tetején egy hatalmas kereszt és egy elnyutt ormény zászlo magasodott. Fotok tomkelege, majd tovább a domb hátso oldalán le, az ereszkedést is megnehezitette, hogy a palák igen csuszosak és élesek voltak. Láttunk pár pokot, amelyeket tobb-kevesebb sikerrel lencsevégre kaptunk, majd némileg szétvált a társaság, én egy hofolthoz ereszkedtem le amely egy apro tavacskába olvaszotta vizét, a viztukorben pedig látni lehetett a mogotte magaslo hegyet. A viz rettenetesen hideg és friss volt, a ho pedig kicsit már koszos, hiszen tobb, mint fél éve olvadozik már. Miután mindenki odaért, egyutt ballagtunk tovább a domb mogott, majdkiértunk egy apro virágoktol tartitott rétre. A lila, sárga, bíboszínu virágok millioi csodás látványt nyujottak, koztuk olyan érzés volt lépkedni, mintha egy mesébe pottyantunk volna. Itt megint kettészakadtunk, a tobbiek kovették a to vonalát, és egy kicsit felsétáltam a tuloldalra, ahol romos épuletek és legelészo tehenek hivogatták kalandor lelkemet.

A sáros ut tuloldalán egy régi trafoállomás csontváza magasodott toredezettablakaival és rozsdás vasszerkezetével, nem tudtam ellenállni a csábításnak, bementem ovatosan, hogy korulnézzek. Bent rengeteg torott kerámia alkatrész, elektromos szekrények és kapcsolotáblák hada sorakozott, az emeleten pedig a transzformátor állomás továbbitoszekrényei rozsdásodtak a lehullott cserepek és tetoszerkezet szemethalmai kozott. A tulso ablakon kinézve egy piros ruhás kislány terelgette a tehénkéket, olyan nagyokat sikongatott, hogy talán egy puli is megirigyelte volna a hatékonyságát. A trafoház eloterében egy bocival is osszeismerkedtem, demiután megnyalogatta a kézfejemet és nem találta elég érdekesnek, tovább legelészett a rozsdás vasaktol és toredezett épitoelemektol tarkitott réten. Ezután betértem a szemkozti épuletbe, ami még ennél is hatalmasabb volt, egy egész épuletkomplexum volt három emelet magasan beékelodve a domboldalba, egyik bejárata a harmadik szinten, a másik egész lent, a domb aljában. Az épulet tetején egy hatalmas kupola favázzal és egy csorlovel, feltehetoleg csillagvizsgálonak szánták, mert a kupola kivágása pont egy távcsonek adhatott volna helyet. Az egész komplexum azonban olyan rettenetesen romos és elhagyatott állapotban volt, hogy feltehetoleg már sosem fog elkészulni, mert egyszerubb lenne az egészet lebontani és ujra felhuzni, már ha valakinek ez fontos lenne. Nem is értem, miért csinálták meg félig, és ha már felépitették az épulet vázát, miért nem fejezték be? De ezekre talán sosem kapok választ. Mindenesetre felmásztam a kupola tetejére, ahonnan gyonyoru kilátás nyilt a volgyre és a tora, éppen fényesen sutott a nap és a koturok egészen élesek voltak. Ekkor megpillantottam a tobbieket, akik épp felém tartottak a to irányábol. John kérdezte, hogy merre voltam, mire mondtam, hogy bejártam a romokat. Felcsillant a szeme, hogy na most o is benéz, és mindhárman visszamentunk az obszervatoriumba, ahol nagy nehézségek árán, de ujra felmásztunk a peremére, csináltunk csomo fotot, megprobáltuk elforgatni a kupola kerekes szerkezetu tetejét, de már megette a rozsda a kerekeket. Aztán leereszkedtunk, én bent, a tobbiek az épulet szárnyán, majd lent egy fura épuletrelettunk figyelmesek, ami kicsi volt és egy zárt teto fedte. Bent látszolag nem volt semmi, én felkapaszkodtam egy szekrény vázára, ahonnan egy nyiláson át felnéztem, és egy hatalmas meglepetés ért. A tetotérben egy legalább 3 méter átméroju orosz parabolaantenna volt, egy sárga gorgoszerkezeten nyugodott és szinte teljesen jo állapotban volt fent az idojárástol megkimélt festéssel és felszinnel. Perzse teljesen használhatatlan volt már ez is, kiszereltek belole mindent, a csucsában pedig madárfészket foglalt helyet. A felkapaszkodás nem volt valami konnyu, a szuk lyukon csak nagy nehézségek árán sikerult bepréselni magam, de hát mire jo a falmászás, ha nem erre. Minden cuccomat lent hagytam, igy a fényképezot valahogy fel kellett huzni. Fent találtam egy vodrot, amit kiuritettem és kibéleltem tisztább csempékkel, hogy a kamera ne legyen koszos. Mivel az emelet szintén 3 métermagasan volt, kellett valami, amivelle tudom ereszteni a vodrot. Találtam egy hosszu rozsdás kábelt, amire ráerositettem a vodrot, leeresztettem, belrakták a fényképezot, fehuztam és már kezdodhetett is fotozás. Az antenna valoszinuleg szintén tudományos célokat szolgált volna, he hadba állitják, csak gondolom épp akkor abandonálták a projektet, amikor már majdnem minden készen állt az indulásra. Ekkor valoszinuleg megszakadt az egyuttmukodés a Szovjetunioval, és az uzembehelyezésre már nem kerulhetett sor.

Tovább sétálgattunk a romok kozt, majd a foldtani intézet elott egy oreg bácsi kérdezoskodott, hogy honnan jottunk, mit csinálunk errefelé, de sajnos sokat nem értettunk belole. Elolvastam hangosan az intézet tábláját, amiben szerepelt a fizika szó, erre az öreg is felkapta a fejét, és onnantol mindenre, amit mondtunk a válasz az volt, hogy „fizikij”. Miután megteremtettuk az egyetemes kommunikácio alapjait, továbbmenve egy rozsdás lánctalpas jármure leltunk. Nekunk se kellett tobb, három gyerek megszállta a tankot, be a vezetoulésbe, toltuk huztuk a karokat, csatakiáltások, gomb és kapcsolo nyomogatások, no meg a kotelezo fényképek. A teruletet épp elhagytuk egy kapun keresztul, mikor visszafordulva láttuk, hogy belépni tilos. Ezen jot mosolyogtunk és integettunk az intézetbeli embereknek, ok meg gondtalanul nézelodtek, nem nagyon érdekelte oket apro áthágásunk. Megjegyzem, nem volt sehol kerités, és a tehenek is a kutatointézet teruletén szerezték meg atejhez szukséges táplálékukat.

Elkoszontunk a srácoktol és ketten visszavonultunk a meleg lakba, ahol akovetkezo nap terveit probáltuk lefektetni, de mivel nem volt internet, ezért nem sok esélyunk volt a pontositásra. A korvonalak megrajzolodtak, éppen annyira, hogy kelloen éhesek legyunk idokozben és betérjunk a helyi étkezdébe egy kis kebabra és helyi sajtra. Az izletes vacsora után kiultunk a topartra és a naplemente szivet melengeto pillanatait probáltuk meg lefotozni, hogy ezt a rendkivul hosszu és kalandos napot méltoképpen zárhassuk le, és kelloen fáradtan és bodultan térjunk nyugovora a legfontosabb nap, az Aragats hegyének megmászása elott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.