2014-06-28

Egyetlen nap telt el a bakui ittlétünkből, de annyi mindent láttunk és annyi felé voltunk, hogy lehetetlen lenne röviden összefoglalni. Ezérta teljesség nélkül most két részben megpróbálom leírni mindazt, amivel az utazás első napja megajándékozott bennönket.

Halvány fénypontok jelentek meg a repülő ablakán, közeledett a part, a reptér, Azerbajdzsán. A pilóta olyan finoman tette le a gépet, minta párnákra érkeztünk volna. Leszállás az első ajtón, mi pedig a végén ültünk. Ráérünk. Hamar utána begyűjtöttük a csomagokat és már indultunk is pénzt váltani. Száz manatra fizettünk be, 105-öt kaptunk, viszonylag kedvező a váltás euróról. A reptérről éjjel azonban nem egyszerű bejutni a városba. Ahogy kiléptünk a terminálból, megrohantak a taxisok, úgy köröztek, mintha friss húst szeletelnénk a cápáknak. Rita, Péter munkatársa már beszerzett annyi infót, hogy nem szabad bárkivel lepaktálni, keressünk London-taxit, vagyis olyan régtípusú taxi, amelyik Londonban szokott furikázni. Persze ezeket a lila csodákat Kínában gyártják, csak hasonlít a brit druszára. Elvonultunk a bejárattól, majd odagurult egy ilyen lila taxi, 20-at kért központig, mi 15-öt adtunk, és indult a menet. Csatlakozott még egy idősebb pár is, ők kicsit beszéltek oroszul, így könnyebben ment a kommunikálás. Könnyebben, az túlzás, itt oroszon és azerin kívülnem nagyon beszélnek semmit. A taxis száguldott be a városba, mi pedig hatan a hátsó szemben ülős típusban szorongtunk és vártuk a végét. Időnként hátraszólt a sofőr, aki telefonált, dohányzott és káromkodott egyszerre, hogy hova megyünk, mert a címet nem tudta pontosan. Megmutattuk, térképen is, aztán telefont is adott, hogy a diszpécsernek is mondjuk el, aztán ők is csevegtek még egyet, és végül úgy tűnt, elrendeztük a dolgot. Közben sivatagos, köves részeken, autópályán, romos telepeken és poszt-szovjet külvároson át vezetett Baku szívébe az út. Miután kifizettük a díjat, elváltunk az idős pártól, és kerestük, hol is lehet a hosztel. Volt egy sejtésünk, de mielőtt korai érkezésünket bejelentenénk, elterveztük, hogy lesétálunk a partra.

Baku „tengerpartja” a Kaszpi-tó nyugati partján húzódik az Absheron-félsziget déli csücskén. Fürdeni a szennyezettség miatt ne lehet, ki van építve, végig betonsétány és kivilágított park húzódik 8 kilométer hosszan. Rengeteg sportoló és futni vágyó keresi fel a sétányt, a „bulevárdot”, amelyet kis padok, bódék és pár bevásárlóközpont szegélyez. A napfelkeltét egy fás park és pár felhőkarcoló ugyan kitakarta, de ettől még a fénnyel megtelő reggeli homály így is csodás látványt nyújtott. Készítettünk pár képet, majd elindultunk megkeresni a hosztelt.

Az ifjúsági szálló címe nem volt elégséges, készséges helyiek és a szállót kereső társ-kalandorok együttes közreműködése révén végül sikerült felkutatni egy szovjet bérház belső udvarán a pontos lokációt. Az szűkös ajtón bepréselve magunkat barátságos nagymamáink korát idéző falikárpitos és lépcsőházas hely üdvözölt, a recepciósok félig-meddig beszéltek angolul is. Némi egyezkedés után megkaptuk a kulcsokat és beköltöztünk a várva várt szobáinkba. A szobák tiszták és kényelmesek voltak, a fürdő, alvó és előszobai helyiségek tiszták és kellemes benyomást nyújottak, pontosan erre vártunk a hosszú repülőút után. Ez volt 28-a reggel, amely igazából csak egy még hosszabb nap kezdete volt. De erről nemsokára bővebben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.