Őrült boggie, jazz, blues, afrosrác, ladyboy, ósdi verdák, kutyagumi, lóvé, abdul, és nem utolsó sorban Richard Pryor. Az American Graffiti farvizét meglovagolva több olyan film is napvilágot látott, amely egy kis szeletét mutatja be az amerikai munkás társadalom hétköznapjainak. Na de ezek nem csupán hétköznapok, ezek olyan napok, amikor minden, minden benne van abban a "micsoda nap"-ban. A reggeli átöltözés, a reggeli, a hülye ügyfelek, a showbiz sóher fényes cipőben, a kutyás nő, a kutyás család, a fóliás robbantó, a nőcsábász meg a nő, akit csábásznak. A CW egy az egyben az, amit láthattál, amikor behajtottál a hetvenes években egy autómosóba. Hab, spricni, afro munkások az ablakon, kárpiton, tetőn, szélvédőn, és persze éneklő seherezádék aranyláncon. Hihetetlen? Nem, ez a kaotikus utcai valóság, amelyben a nagy nép dolgozott. A szürke hétköznapok egy kicsit másképp. Reggeltől estig, és közben csak a blues szól.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.