Sok tekintetben etalonnak számító filmre került a választásom sok olyan év után, hogy már elterveztem, hogy megnézzem, és mindig csak halogattam a téma súlya és a film rendkívül hosszú időtartama miatt. Végül, bevallani is nehéz, de három etapban tudtam le, és sajnos azt kell mondanom, hogy megosztott. Nagyon kedvelem a témát és mindenknek a Schindler listája jut eszébe, ha szóba kerül a zsidó kérdés a világháború alatt, ettől szerencsére egy kicsit tágabb a téma, hisz Wladyslaw Szpilmanon keresztül egy egész nemzet és azon belül egy történelmi város sorsát követhetjük nyomon a háború elejétől végéig, az üldözések kezdetétől, a gettósításon át a német megtorlásig, majd egy csattanóval az embernek maradással azt sugallja a film, hogy bár elpusztult Varsó, de a hamu alatt nem szűnt meg sem a lengyel, sem a német sem senki embernek maradni, a művészeten és a hiten keresztül túlél minden megpróbáltatást és elhozza az új nemzedéknek a reményt, a tényt, hogy jöjjön háború, jöjjön iga, de az ember mindig ember maradhat, ha küzd ezért és nem adja meg magát a kegyetlenség bitófáján. Tartalmas és meglehetősen nyers film, minden dícséretet és kitüntetést megérdemel, mert egyértelműen nagyon nagy mű, talán túl nagy is ahhoz, hogy egyszerre be lehessen fogadni. Számomra a film tehát nem ért véget, s ezért is jó, hogy bár értékelem, de az értékelés végén igazából ez az egész folyamat újrakezdődik. Akárcsak a történelem kereke.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.