2014-07-10

Batumibeli tartozkodásunk második napján mégsem akartunk csak a parton heverni, igy a kozelben levo egyik nevezetességet tuzuk ki uticélul, a Mtirala Nemzeti Parkot. A nemzeti park hatalmas teruleten helyezkedik el Batumi városátol észak-keletre. Igen macerás a megkozelitése, ezértgondosan utánajártunk, hogy mégis hogyan lehet oda eljutni. Hogy végul milyen kalandokban volt részunk, az megint igazolja, hogy szinte felesleges agyongondolni bármit is Gruziában, mert valahogy mindig másképp lesz, mint azt eltervezzuk. De talán igy is van ez jol.

Reggel a szokásos start után megérdeklodtuk, hogy mely buszokra kell felszállni, három lehetoségvolt, az egyik Kobuleti felé ment, a másik Chakvi felé, és még felirtuk a Mtirala szot is, hátha fog kelleni. Ezután az utcánktol két sarokra fel is szálltunk a buszra, ami kivitt minket a buszpályaudvar funkcioju hatalmas térre, ahol ezer busz állt és megannyi taxi. Itt kérdezoskodés kovetkezett, hogy a Chakvi felé halado buszt megtaláljuk, nem volt egyszer a sok választási lehetoség kozul, de végul kiszurtunk egy sárga és rozoga buszt, ami Chakviba ment. Ez nem indult tul gyakran, igy fottunk egy sort a buszban várakozva. Lassan végul csak nekirugaszkodott és el is jutottunk a part mentén a kanyargos ut mentén Chakviba, ahol aztán leszállás után némi tanakodás kovetkezett, ugyanis magába a nemzeti parkba nem megy busz, viszont taxizni nem akartunk, igy elindultunk a mellékuton felfelé abban a reményben, hogy majd valaki megmondja merre és meddig kell menni.

A kátyuktol gazdagon diszitett ut panelek és kisebb kerti házak mentén vezetett, tehénkék legelésztek az árnyékban vagy épp az ut kozepén, a boltban hacsapuri gozolgott, másutt nénik uldogéltek a fa alatt. Végul elhaladtunk egy kocsi mellett boszen nézegetve a térképet, mikor odaszoltak, hogy merre megyunk. Az ut vége egy Chak-valami végzodésu város volt, vagy falu, nem tudom, és hogy ok is arra mennek, csak nincs nagyon hely. De végul kialkudtuk, hogy kicsit osszehuzzák magukat, mi fizetunk fuvardijat és elvisznek minket a nemzeti park bejáratához. Ez egész jo uzletnek tunt, ugyan az ár kicsit magasnak tunt elsore, de belementunk, de kb semmi informácionk nem volt, hogy mennyit kellene még gyalogolni, és hogy egyátalán lesz-e valami jelzés, hogy ott vagyunk, ha már ott vagyunk. Beszálltunk a kocsiba, amelyet egy hely pasas vezetett, tudott egy kicsit németul, oroszul, egy nagyon keveset talán angolul, de igazábol a nagy segitség az volt, hogy egy ukrán családot vitt, akik nála szálltak meg, és a holgy beszélt angolul, igy tudott segiteni, hogy mit kérdez vagy mit mond a pasas. Ok ha jol emlékszem mártobbszor is voltak ennél gazdánál, és nagyon élvezik, mert olcson ad szobát és főz is rájuk. A hely nyugis és mivel kocsival bárhova elviszi oket, a város is elérheto kozelségben van.

Ilyen remek fuvarral és egy helyi ismerettel rendelkezo vezetovel már nem volt nehéz megtalálni a nemzeti park bejáratát, ám még mielott odaértunk volna, kisegitettunk egy német párt is, akiket a taxis csak félutig vitt el, majd miután ok se nagyon tudták, hogy onnan hogyan tovább, bevettuk oket is a kocsiba, és velunk jottek egész végig. Sajnos szegény srác a látcsovét a kocsiban hagyta, és mikor a vezetonk megkérdezte, hogy mennyibe kerult, kiderult, hogy a 300 euros látcso nagy valoszinuséggel 20 euroval tobbe kostált, mint maga a lada, amivel a taxis felvánszorgott a hegyre. Ezen keserédesen mosolyogtunk egyet, majd jo 15 perc után meg is érkeztunk a hegyoldalban fekvo bejárathoz, ami igazábol egy kapualj volt meg egy lépcso lefelé, a folyohoz, amin át vezetett egy kis fuggovasut szeruség.

Kiszállva elkezdodott a tanácskozás, a német srác, szintén Peter, elovette a kis turistatérképét, aztán korégyult a nagyoreg tanács, persze nyilvánvalo volt, hogy merre kell menni, de ettol fuggetlenul hangos vita kerekedett, hogy mégis mit merre kell megnézni. A megbeszélés után szétváltunk, a család kicsit még a kocsinál maradt, mi elindultunk a németekkel és átkeltunk a fuggokocsin. A kocsi egy kétszemélyes kotelekkel rogzitett vonovasut volt, amely egy kabinbol és egy oldalára szerelt kerékbolállt, amit tekerve el lehetett jutni a folyomásik végére. Ez fejenként egy lari volt, a tulparton pedig kimászva már indult is vissza és jottek a németek. Ok reggelizni maradtak, igy mi ketten továbbindultunk a baloldali osvényen felfelé, meredeken a hegyoldalon, buja aljnovényzettel. Az ut ki volt már taposva, és hamar elértunk egy fuggopályás részhez, itt jol el is tévedtunk, mert felfelé haladtunk a pályák mentén, holott ez csak egy gyakorlo vagy kalandpálya volt, a turaut lent vezetett. Már botot is tortunk és elkezdtuk hasogatni a bokrokat hogy utat csináljunk, mire annyira suru lett a susnyás, hogy feladtuk, és visszafordultunk. Persze megleltuk a rendes utat és meredeken kaptattunk is fel a hegynek. Iszonyat meleg és párás volt a levego, izzadtunk is rendesen, mint egy szubtropusi erdoben. Meg-megálltunk, mire végre egyenesbe ért az ut, kicsit utána lefelé vezetett, egy fekete kigyo átsiklott az osvényen, végul egy jo ora séta után elértunk arra a helyre, ami miatt érdemes volt felkaptatni.

Egyrészt utkozben a kilátás gyonyoru volt, másrészt a volgybe lecsorgo patak vize nem másutt gyult ossze, mint egy hatalmas vizesés alatt. A vizesés nedves permettel teritette be a kis volgyzugot, ahol már pár turista fotozkodott, ki-ki vizesen vagy szárazon. Mi is fotoztunk párat, majd amikor már csak mi voltunk, akkor egyenként begázoltunk a kis tavacskába a vizesés lábánál és térdig állva a hideg vizben fejunket a zuhano rengeteg alá tartottuk. Eloszor én mentem be, hihetetlen érzés volt, nem akartam teljesen elázni, bár megszáradt volna a nadrágom, mert nagyon meleg volt. De még igy is hatalmas élmény volt, a fejemre permetezett a nagy tomeg, aztán bemásztunk a vizesés mogé is, egy zacskot is huztam a fényképezore, hogy ne legyen csurom vizes. Frissito volt a viz és udito a napon száritkozni. Ezután egy kozeli szikát tuztem ki mászás céljábol, amire felfelé nehezen ment az ut, mert mohás volt a széle, de végul fákkal és egy kis erolkodéssel sikerult felmászni, sajnos visszafelé jovel a fadarab kicsuszott a támasztékbol és beplaccsantam a tocsába ami lent volt, ezután hazáig csurom viz volt a cipom, de ezt az élményt már megértem párszor, igy nem volt ujdonság, viszont a mászást nem lehetett kihagyni.

Kozben az ukránok is megérkeztek és fotozkodtak ok is a vizesésben, a németek is ezt tették, ugyhogy mindenki megkapta a maga élményadagját a délelottre. Utkozben még egy nyakláncot is találtam Szent György ábrázolással, a kis bőr nyakék egész koszos volt, a vizben viszont ujra eredeti szépségében tundokolt. Utunk ugyanarra vezetett vissza, mint amerrol jottunk, meleg és pára volt ismét osztályrészunk. Szerencsére ami addig emelkedett, most ereszkedett, de az se volt konnyebb mászás. A patakon átgázolva egy kis cserlyés réthez értunk. Amikor elindultunk, figylemezttettek minket, hogy az erdoben kigyok és medvék laknak, bár kicsi a valoszinusége, hogy találkoznánk veluk. Egy kis kigyohoz már volt szerencsénk, bár o jobban félt tolunk, mint mi tole. Viszont most a kis réten egy nagy barna szormok látszott a távolban, egy pillanatra meg is torpantunk, hogy na, most ez mi, mire a szormok felemelte a fejét, és látszott a két kis szarvacskája. Hát persze, hogy egy jámbor tehén volt, aki békésen legelészett, mi meg megrettenve szemléltuk, és medvét láttunk benne. Bár lehet, hogy egy medve volt, csak tehénnek álcázta magát? Megnyugodtunk, hogy nincs kozvetlen veszély, és lemászva  a hegyrol átkeltunk a folyon a koteles kabinban, a tulparton pedig már a bácsika várt, aki segitett az odauton. A bácsika magyarázott valamit, sajnos nem értettuk, de valoszinu, hogy a lényeg az volt, hogy hamarosan kész az ebéd.

Azt kell még tudni, hogy amikor a vizesésnél az ukrán holgy telefonált, minket is megkérdezett, hogy szeretnénk-e ebédet, és mi meg kedvesen elfogadtuk az ajánlatot, hiszen nem nagyon volt otletunk, hogy mit kellene enni, hacsak nem szedret, de az nem lenne elég. Igy visszaérkezve már ott volt a sofor pasas és a bácsika, illetve ott volt utána az ukrán pár is, majd megérkeztek a németek is. Lassan osszegyult a sereg, mikor elkezdték kihordani a kaját az ut mellett az árnyékban lévo kis padocskára. Egy nagy tányér hacsapuri kerult teritékra, majd sult krumpli és csirke is elokerult. Elmaradhatatlan tartozéka volt minden étkezésnek a jo bor, illetve a rendes házi, mézes vodka. Megtanultuk, hogy a Khabarjoba koszuontésre Galmarjos a válasz, ez nagjyábol ilyen gyozelmi jokivánság, tartalmilag az egészségedre koszontésnek felel meg, ugyanakkor találkozáskor is használják, jokivánság gyanánt. A müncheni pár kicsit később futott be, igy ok már csak a maradékbol kaptak, de mivel olyan boséges volt az ebéd, hogy marad mindenkinek boven, ok is jollakhattak. A bor járt kézrol kézre, mindenki mondott egy pohárkoszontot, amit az ukrán holgy, Anna le is forditott oroszra, és sajnálkoztak a gruz házigazdák, hogy nem értjuk, mirol beszélnek, mert annyira jo volt igy osszeulni és tanácskozni, és megosztani az élményeket, hogy kár volt kimaradni egy pár beszélgetésbol. A jo hangulat egy fél ora után garantált volt, ittunk a bácsika és a családja egészségére, akinek nem rég volt a szuletésnapja, ittunk a gruz-ukrán-magyar-német barátságra és a nagy családra, amit tobbezer kilométer választ el, illetve ittunk még mindenkinek az egészségére is, kulonos tekintettel a holgyekre.

Hihetetlen jo érzés volt ilyen kozvetlen szeretetet élvezni teljesen idegen emberektol, és hát hogy ennyire kozvetlenul kezeltek és minden fenntartás nélkul. Megosztották velunk a finomságaikat, házi bort, chachát, vodkát, mézet, lekvárokat, hust, kenyeret, elszállitottak ide-oda, hogy ne kelljen kilométereket sétálni, és mindezért keveset kértek, és orultek, hogy ott lehetttunk veluk. Azonban a félelmetesen jo ebéd és a rendkivuli vendégszeretet sajnos véget ért egyszer, amikor fel kellett állni az asztaltol és haza kellett indulni. Ekkor is megmutatkozott a vendéglátás felsofoka, hisz egészen addig vitt minket a sofor pasas, hogy utána buszt tudtunk fogni Batumi felé, illetve még megprobálták a németekkel felkeresni a taxist, akinél otthagyták a messzelátot, sajnos késobb kiderult, hogy nem jártak sikerrel. Eros kézfogással tehát elváltunk, nehéz szivvel de visszaindultunk Batumiba, és ezt a fantasztikus napot biztos, hogy sosem fogjuk elfelejteni, mert csodás élményeket szereztunk.

A busz a Lermontov utcáig, majdnem hazáig repitett, egy kis piheno után azonnal a partra vetettuk magunkat, mert folyt rolunk a viz. A furdés épp egybeesett egy csodás naplmenetével, igy ha nem csal az emlékezetem, akkor életemben eloszor addig furodtem, amig a nap eltunt az égrol a horizont alatt. A viz csendes volt és az ég teljesen tiszta, a fények a sotétkéktol egészen a narancsig terjedtek, majd ahogy a nap eltunt, egyre sotétebb és sotétebb árnyalatot nyert a táj is. A müncheni párral megbeszéltuk, hogy még este osszefutunk, és esetleg beulunk egy vizipipára, irtak is SMS-t Péternek, hogy merre vannak, kint ultek a parton, egy ábécé-nek elnevezett épulettel szemkozt. Elindultunk hát a part mentén, és egy 10 perc séta után ki is értunk a megadott helyre, még pár lépés és fel is tunt Peter kék felsolje, és a lány szoke haja. Leheveredtunk és egy sor mellett megdumáltuk a nap nem mindennapi eseményeit. Nagyon orultek ok is, hogy a kocsiba felvették oket is mint ahogy minket is, ugyhogy az érzés kolcsonos volt, hogy megmentettek mindenkit a sok gyaloglástol.

Amikor már kezdett huvosre válni az ido, elbucsuztunk és visszatérve a szállásra azt láttam, hogy ott hever a két szobatérsunk az ajtó elott. Jol elnevetgéltek, de mint kiderult, az o kulcsuk is nálam volt, valamiért mind a két kulcsot elraktuk, és igy nem tudtak bemenni a szobába. Elmesélték, hogyan járták végig Batumit, hogy megtaláljanak minket, és még egy rajz is készult, hogy mi bent vizipipázunk egy bárban, ok meg kétségbeesetten sétálnak, hogy megtaláljanak minket. Ezen jot nevettunk, de végul azért beengedtem oket is, hogy a nap végleg sikeresen és eredményesen érjen véget mindenki számára, ismét nagyjábol éjfél tájékán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.