2014-06-27

Nagyjából fél évvel ezelőtt megszületett egy terv, amely elrepítene bennünket Bakuba, majd onnan tovább a régió szép tájaira. Hónapok, hetek, nehéz napok teltek el, s nem kevés tervezés, szervezés és ügyintézés után azt mondhatom, hogy igen, repülünk. Bakuba. De kanyarodjunk egy kicsit vissza az elejére, mi is történt a nagyjáblól fél év alatt.

Petivel megegyeztünk, hogy a cél tehát Azerbajdzsán, majd Grúzia, majd mivel a szervezés kezdetén az eredeti terv szerint Bakuba akartunk visszatérni, újra Azer és Bakuból Budapest 18 nap után. Időközben Tbilisiből is néztünk járatokat és végül Varsó érintésével térünk vissza Bp-re, hogy ne kelljen kétszer belépni Azerbe. Ez azért fontos, mert kétféle vízum létezik, az egyszeri túristavízum és a korlálan, ami viszont rendesen drágább, mint az amúgy sem olcsó single entry, egyszeri belépésre jogosító vízum. Tehát az útvonal egyirányúvá vált és a költségek is optimalizálódtak. A repjegyet tehát elintéztük, a következő lépés a vízumigénylés volt. Tudni kell, hogy a vízumhoz szállást is kell kötni, ugyanis csak abban az esetben adják meg, ha meghívólevelet kapunk, vagyis tudjuk igazolni, hogy hol fogunk megszállni. Ezt általában (hosszú utánajárás után kiderítettük) utazási irodák intézik, az utat előttünk pár kolléga kitaposta, és így mi is egy Pasha Travels irodához fordultunk, hogy igényeljünk. Mr Gurbanov nagyon készségesen fogadta megkeresésünket és kiváló angolsággal kezelte az ügyet és a leveleinket. Harmincnégy levélváltás után meghatároztuk a szállást, az éjszakák számát valamint a szükséges pénzt átutaltuk az irodának, amelyet igazolt és tudatta velünk, hogy elkezdték intézni a vízumot. A történethez hozzá tartozik, hogy Bakuba kértük az összes négy napra a szállást, jóllehet nem fogunk ott maradni végig, de csak így voltak hajandóak megadni az elektronikus vízumot, ami egyébként kedvezőbb is, mint a sima singe entry. Mindegy, lényeg, hogy eltindult a dolog, hisz ezek az ügyek azok, amik az alapját képezik az útnak, ha a papírok megvannak, a többi részlet már jön magától. Az utazás napja előtt két nappal meg is érkezett a vízum, mint azt a facebook oldalon látni is lehet, nagyon aranyos képen. De a lényeg, hogy végre nyitva állt előttünk az út a Kaukázusba. Vagy mégsem?

Apró nehézséggel találtuk magunkat szembe, amikor Peti bejelentette, hogy ellopták az útlevelét, amelyre a vízumot igényeltük. Remek, újabb ügyintézés, azonnali hatállyal új útlevél igénylése, az iroda véleményének kikérése, hogy a számkülönbség miatt ne legyen gond a határon, hivatalos levél lefordíttatása, hogy a két útlevél egy és ugyanazon tulajadonosé, majd sok-sok pénz ezekért az iratokért. Na így már mégsem olyan kedvező a helyzet. De reményekkel tele indultunk a reptérre, családomtól búcsút vettem és pár házi bagettel a táskában beléptem az indulási oldalra.

Péter már előrébb tartott a sorban, de rengeteg kissrác és egy csoportvezető állta utamat, így csak távolról üdvözöltem. A srácok Puskás Akadémia zacskókat lóbáltak a kezükben, Adidas pólóban keblükön Real Madrid címerrel elégedetten cseverésztek 30 decibel hangerőbel a 43-as sorban Baku felé. Amikor Petire került a sor és láttam, hogy nem nagyon akarják továbbengedni, kicsit elkezdtem aggódni, hogy ez így nem lesz jó. Aztán a mellette levő ablaknál kezdték sorra felvenni a táskákat, ő pedig nem haladt tovább. Már épp én kerültem sorra, mikor látom, hogy leveszik a táskát a futószalagról és Peti kiáll. Na, akkor most egyedül utazom? Nagyon kétségbe volt esve, de mondtam, itt a kapuban már nem lehet feladni. Meg kel mozgatni minden követ. És ő rajta is volt a témán, hívta édesapját, aki szintén felvette a kapcsolatot a WizzAirrel, majd ők a kinti kirendeltséggel és a vízumosztállyal. Én közben elköszöntem tőle azzal, hogy Grúziában találkozunk, ugyanis oda nem kell vízum. Nagyon szomorú voltam, ezt nem így terveztük. Tovább a táskaátvizsgáláshoz, tovább a beszállókapukhoz, ötször nézték meg a beszállómat meg az útlevelet, végre melankolikusan kilyukadtam az utolsó ajtónál, ami a repülőtől elválasztott.

Hosszú sorok mindenfelé, de legalább a focis csoportot lehagytam, mert mindenki elment mosdóba. Ekkor érzem, hogy csörög a telefon, ki lehet az, hát persze, hogy Péter hív, és már látom is a sor végén, integet. Igen, megcsinálták, sikerült elintézni, hogy beengedjék, megmozgattak minden követ. Nagyon örültem, hiszen amit fél évig terveztünk, mind romba dőlt volna egy adminisztrációs tesze-toszázás miatt. De szerencsére nem így lett, mert a sors ideküldte az őrangyalát és besegített minket ebbe a két ülésbe.

Most péntek este 11 óra van, három óra a menetidő, még nagyjából kettő van hátra. Hajnali négykor száll le a gép a három órás eltolódás miatt. Már látom magam előtt a napokat, a heteket, a rengeteg kilométert, amit meg fogunk tenni, és látom, hogy ez után nem lehet több akadály, mert nem foghat ki rajtunk semmi. Ez az utazás éve.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.