A 2011-es Priest egyike a pozitív csalódásoknak a nemrégiben látott filmek közül. Zseniláis ötlet, a vámpírok egészen mások, mint azt eddig a klasszikus irodalomban olvashattuk, nincs szemük, rondák és szinte alig hasonlítanak az emberre. Ezek a fura fenevadak földalatti katakombákban nőnek és amikor eljön az éj, a történelem sötét órái köszöntenek az emberiségre. Egy város, füstfelhőbe burkolózik az ipari szenny alatt, steampunk mindenhol, turbinás motorokon száguld a halálosztó elit sereg, a papok, akik felesküdtek arra, hogy az emberiséget és az egyházat szolgálva megvédik a földet a vámpír seregektől. De mi történik, ha egy kiszakad közülük, és a saját szakállára indul vadászni? Miért teszi ezt? Mi űzi őt? A Priest több fronton is szakít a tradíciókkal, ötvözi a műfajokat, a scifit, steampunkot, klasszikust, drámát, akciót, ugyanakkor látványvilágával és karaktereivel újat alkot, egy olyan horizontot emel a szemlélő elé, amelyet nem csak befogadni, de megérteni és elfogadni is kihívás. De nem szabad megfeledkezni, hogy mindez remek forrásokból származik, ott van elrejtve okosan a Szárnyas fejvadász, Asimov alapítványa és annak egyházi uralma, Mad Max és a magányos lovag, Drakula kiegészülve hadseregével, és még sorolhatnánk. Egyszerűen nehéz lenne beskatulyázni, hisz sokoldalú és sokrétű a film. Remélhetőleg hamarosan felismerik erényeit, mert én eddig nem sok visszhangot hallottam róla. Legyen az én hangom egyike ezeknek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.