Személy szerint kellemes csalódás volt ez a film számomra, igencsak kényes témát dolgozott fel magas szinten. Nem csillogott-villogott, nem akart többet annál, mint ábrázolni a sorsokat, feketén-fehér bemutatni a Világháború utáni Amerikát napjainkig egy komornyik szemszögéből, aki fekete felszolgálóból a Fehér Ház elsőszámú főkomornyikává avanzsálódott az évtizedek alatt. Eltalált párbeszédek vezetik a fő vonalat és szépen lassan kibontakozik a Gaines család a néző szeme előtt. A hatvanas évektől egyre nagyobb lángon lobog az afroamerikai mozgalmak tüze az egyenjogúságért folytatott harcban, olyannyira, hogy Cecil családját és magával ragadja. Nem a brutalitásra, de a nyers őszinteségre helyezi a hangsúly, nem akarja átírni a történelmet, de azt szelíd természetességgel és kellemes meglepetésekkel emberközelivé teszi. Kicsit hosszú, mégis végig élvezetes és leköti az embert, nekem ez a film a hét egyik kedvence. Ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.