2014-07-08

Egy kicsit utánanéztem a gruz nyelvnek, persze csak annyiban érdekelt a dolog, hogy a napokban készitettem pár fotot a helységnév-táblákrol, és azok alapján megprobáltam osszerakni, hogy milyen hangokbol tevodik ossze az ábécéjuk. Persze ez azért nem olyan egyszeru dolog, és mivel jopár hang volt még irásjegy nélkul illetve jopár jegy hang nélkul, igy végso soron a wikipediához fordultam segitségért, hogy egy osszegzo táblázatot keressek. Meg is lett, és nagyjábol stimmelt is az, amit eddig találtam. Hiányzott még pár betu, azokat beillesztettem, és a wiki szerint abc-be állitottamoket. Osszesen 33 betubol áll az alfabet, ez egy ugnevezett military ábécé, a koznyelv tehát az évszázadok során használt klerikális irásrendszer egyszerusitett változatát használja, ahol tobbé-kevésbbé megfeleltetés van a kiejtett hang és leirt betu kozott. Vannak egyeshangzok és kettoshangzok, ugynevezett diftongusok, és eloszeretettel halmozzák a mássalhangzokat. Sokszor három, négy de akár ot msh is kerulhet egymásmellé, és ezt neheziti, hogy a kettoshangzok, ksz, tsz, kh, dzs, stb. szintén belekerulhetnek a torlodásba. Ezeket egyszeri plozivával ejtik, igy a nyelv porgos és nehezen értheto. Emellett kérdéses a hangsuly helye a szotagban, errol megoszlanak a vélemények tudományos teruleten. Olvastam a ragozási rendszerrol, a szintaxisrol, mindenfélérol, de mivel nem akarom megtanulni a nelyvet, ezértinkább csak a betuk azonositására koncentráltam. Dehát még igy is nehéz azt a 33-at felismerni, foleg, hogy néhol még az egyszerusitett változatnak is létezik egyszerusitettebb változata, foleg nyilvános helyek és adatok felfirkálására, hogyminél kevesebb helyet foglaljanak el az irásjegyek a falon. Tehát alapvetoen három irásmod létezik, ebbol ketto osivallási alapu és egy a ma használatos koznyelvi. Emellett még emlitést tesz a cikk például arrol, hogy a személynevekben a végzodések, mint például –shvili, vagy –idze, azt jelentik, hogy valakinek a fia, gyereke, elobbi Nyugat-, utobbi Kelet-Gruziában. Ezt a kis érdekesség rovatot azért illesztettem ide, mert a mai nap nem volt valami eseménydus, és lehet, hogy csak egy oldalt fogok irni:))

Reggeli gyanánt a piacon vettunk péksuteményt, és tervnek belottuk a tegnap meg nem talált pince felkutatását. Este, miután visszajott a net és a villany, megnéztuk, hogy igazábol nem voltunk messze attol, hogy megleljuk a borospincét, csak még nagyjábol egy kilométert kellett volna bandukolni az autout mellett, kifelé a városbol. Erre fol most ujra nekieredtunk, hogy kisétáljunk ugyanazon az utvonalon, ahol tegnap mentunk, utkozben szedret szedegettunk, majd az ismeros házak mellett elhaladva kiértunk a kersztezodéshez, ahol tegnap visszafordultunk. Itt a kis hidon át, majd az ut mentén szép napraforgo mezok mellett jo hosszu séta után ugy tunt, elérjuk a célunk. Kozben hatalmas vihar tombolt elottunk, láttuk, ahogy a szemben lévo hegyekben zudul az eso, villámok cikáztak és dorgott az ég, szerencsére mifelénk épp csak kicsit szemerkélt, majd sutott a nap is, de ahogy a volgybe letekintettunk, fekete felhok takarták ki a napot és hatalams zivatarernyok fedték be a hegycsucsokat. A távolban egy teherauto kanyarodott ki az utra, igy már reménykedtunk, hogy akkor ott lesz a pincészet, lassan odaértunk és láttuk, hogy igen, Telavi Wine Cellar. A kapun áthajtott egy kocsi, majd utána velunk is foglalkozott a portás, kis várakozás után telefonon adta a menedzsert, aki elmondta, hogy sorry, de nem tudnak fogadni, mert ketten nem vagyunk elegen, és ok csak csoportokat vezetnek korbe. Másutt utolag megtudtuk nem feltétlen volt igy, de sajnos itt ez igy megy, és a sok séta és eso után sajnálattal tudtuk meg, hogy még mindig nem jutunk borhoz a borvidéken.

Szomorkásan fordultunk vissza, de már sétálni nem volt kedvunk, igy bizva abban, hogy arra jár majd egy busz, vártunk. A pincészetbe érkezo asszony sereget egy rozoga munkásbusz vette fel a kanyarban, mi is leintettuk, és nagyon kedvesen megállt, majd felszálltunk és mindenki kedvesen koszontott minket. Felvitt a busz a hosszu uton, kozben a nénik kedélyesen cseverésztek, idénymunkásoknak tuntek, napbarnitott arcuk és egyszeru, elnyutt ruhájuk errol árulkodott. A hid után elkanyarodott a busz és mondták, hogy merre sétáljunk tovább, hogy vissza jussunk a városba. Megkoszontuk a fuvart, nem is kértek érte pénzt. Aztán kicsit sétáltunk tovább, de megint jott egy busz, arra felszálltunk és az már bevitt a kozpontba, a kaotikus piactérre.

Mivel a második napot már nem engedtuk bormentesen eltelni, ezért belevetettuk magunkat a piac legmélyébe. Hát ugyan nem egy végtelen piac volt, de azért tobbtucat soron keresztul és utcán, utca mellett, sátorban és sátor mellett, mindenki árulta a portékáját, ki a zoldséget, ki a gyumolcsot, ki a fuszereket, ki a hust, és ki a BORT! Igen, végre találtunk pár termelot is, akik bort árultak, akármilyen hihetetlen is volt. Meg is álltunk egy standnál hogy megnézzuk, mit ad, a bácsi elovett egy nagyon koszos poharat, megmosta egy kis vizzel, majd toltott voroset. Kicsit félédes ize volt, nekunk tetszet és amugy is ki voltunk már szomjazva egy kis borra, igy vettunk belole egy litert. Volt a bácsinak még egyéb bora, rovide, chachája is, egy fura italt is megkostoltunk, de nem tudtuk mi, szinre Metaxa, izre talán torkoly, de nem lehetne pontosan leirni. Végulis nem vettunk mást, hanem még koroztunk a piacon, egy másik termelonél pedig láttunk fehéret, bár nehezen tudtuk csak elmagyarázni, hogy mit is kérunk, ugyanis a bácsi elott legalább 10 kulonféle szinu ital volt, és nem mind bor, hanem egyéb párlatok is. Végul nála is kostoltunk egyet, a fehér bor igen laza szerkezetunek izlett és tetszett is, igy abbol is vettunk egy litert. Elégedetten hagytuk el a piacteret, végre vadásztunk kétféle bort is, és még csak nem is kellett messze menni. De azért jo volt kicsit sétálni a vidéki kornyezetben, tul sok mindent ugysem lehet itt csinálni.

Bor mellé szereztunk még barackot is, majd ebédre megint egy kis péksuteményt. A háziasszonnyal megegyeztunk, hogy hiv egy taxit, ami olcson bevisz Tbilisibe, a busz kicsit olcsobb lett volna, de szornyu hosszu és kényelmetlen, igy azt elkerulendo, hogy esetleg ne érjunk fel idoben a vonat indulásáig, kicsit ráhagytunk a taxira, az azonban csak kettore jott, elotte még volt várakozás, netezés, és itt ismerkedtunk meg Jonnal, aki egy svéd turista volt, Tbilisibe érkezett, majd pár nap utazás során utba ejtette Gorit, Sztálin szulovárosát, ott egy barlangvárost, aztán eljott Telaviba, ahol szerencséjére utba ejtett egy pincészetet is, és mivel a beléponél nem tudtak neki visszaadni, megdobták egy uveg fehérborral. Most a taxira várva beszélgettunk egy sort és kértunk poharat, hogy mi az ovét, ő pedig a mi borainkat megkostolja. A mi vorosunkkel kezdtuk, egy „Egészségedre!” volt a koszonto, ugyanis Jon járt már Budapesten tobbszor is, és megtanulta ezt a fontos kifejezést. A voros izlett mindenkinek, majd az ő fehére kovetkezett. A kesernyés bor nem nyerte el annyira a tetszését mindenkinek, de végulis azért abban maradtunk, hogy nem vészes, mondjuk kaja mellé. Ezt egy „Skol!” után kostoltuk, ami a svéd megfelelője a jokivánságnak. A harmadik borra már nem kerult sor, ugyanis idokozben megérkezett a taxis, mi pedig becuccoltunk a kocsiba, ahol már volt egy utas. Még egyet felszedtunk a piactéren, aztán másfél ora mulva megérkeztunk Tbilisibe. A taxis a metronál tett ki, onnan elmetroztunk a Station Square térre, vagyis egy olyan hatalmas térre, ahol foldalatti piacdzsungel, foldfeletti áruház, buszpályaudvar, taxiállomás, vonatpályaudvar és bolterdo várja az embert. Innen indult a yereváni vonatunk is, ezért biztunk abban, hogy a metrobol jo helyen jovunk majd fel, nem igy tortént. Baromi messze és számunkra ismeretlen helyen értunk felszint, ujra séta, felfedezés, káosz, mire végre megtaláltuk az állomás épuletét. Bent elso dolgunk az volt, hogy az online foglalásmiatt megkérdezzuk, hogy kell-e jegyet váltani a foglalási szám alapján, vagy elég csak felszállni, és majd a kalauz ellenorzi. Elvileg ez le volt irva a foglalási osszesiton, de számomra nem volt egyértelmu, igy beálltunk egy sorba, ahol kicsi a világ, magyarokkal találkoztunk. Egy nyugdíjas pár váltott éppen jegyet Yerevánba, igy kicsit beszélgettunk, hogy ok merre mennek, hol voltak, voltak mártobbszor is Orményországban, nagyon tetszik nekik, ilyenek. Mi is meséltunk kicsit, de a kasszánál azért másra kellett figyelni, igy amikor végeztek, elkoszontunk. A pénztáros mondta, hogy majd a vonaton kell intézni a kalauznál a dolgot, igy leultunk nyugiban, hogy kicsit az indulás elott pihizzunk egyet.

Én elsétáltam megnézni, hogy mit rejt a dzsungel, az áruház és a bolterdo, és hát ha valaha létezett nagy zsibvásár, akkor az errol vette a mintát. Hihetetlen mennyiségu árus, boltos, ruha, cipő, bizsu, konyvek, hasztalan kacatok hevertek a foldon, teriton, rongyokon. Végigszaladtam amin tudtam, de nem értem a végére, utána nem akartam sokáig boklászni, visszamentem a vároba, aztán a kasszánál megtudakoltuk, hogy az egyes peronrol indul a vonat Batumiba, ugyhogy odamentunk. A sok menés után jo volt kicsit álldogálni, bár kicsit tanácstalanok voltunk, hogy jo helyen vagyunk-e, mert semmi kiirás és semmi informácio nem volt, hogy mikor merrol és hova jon a vonatunk. De mivel az állomáson rengeteg ember volt, egyet meg is kérdeztem, o sem tudta, szoval reméltuk, hogy nagyot nem tévedunk. Egy vonat beállt a másik peronra, nem a mienk. Kisvártatva beállt a másik, az már kozvetlen elénk, három vagon, mienk a hármasba szolt. Oda is álltunk, volna, az ajtohoz, ha nem probáltam volna meg ezt még másik nyolcszáz ember tenni, egyidoben. Aztán odaverekedtuk magunkat a kalauznohoz, aki amikor meglátta az online foglalás számát, mondta, hogy még kicsit várjunk. Korulottunk orvénylett a tomeg, jobbrol és balrol is jottek az emberek, mint a viz korulfolyja a kovet a patakban. Nagy nehezen azért minket is beazonositott, velunk egyutt osszesen három ember foglalt online jegyet a vonatra, nagyon vicces volt ezt látni, sot a vonaton még egymáskozott huledeztek az emberek, hogy nahát, ilyet is lehet. Igen lehet, sot mi már akkor ebben éllovasok is voltunk, igaz sokat nem nyertunk, mert elonyt nem jelentett, a tomegen igy is át kellett magunkat verekedni, de legalább biztos volt helyunk egy olyan vonatra, amire nem az állomáson rengeteg sorbanállás árán vettunk jegyet. Nagy szo itt, nálunk ez már triviális.

A vonaton teltház volt, rengeteg ember rengeteg cuccal tomorult, sok budos ember, sok fura ember, sok normális ember, na és persze sok turista. Mind Batumiba igyekezett, a partra. Gruzia tengerpartjára. A vonaton elvileg volt wifi, de én egyetlen posztot sem tudtam a blogra felrakni, épp hogy egy wikipédia oldal bejott az ot orás ut alatt, szoval már azért is hálás voltam, itt néztem ki, hogy a Telavi vár mellett felállitott szobor kit ábrázol, hogy ne irjak hulyeséget. Hosszu volt az ut, fél éjfélre értunk Batumiba, illetve fogunk, mert még most irom ezt a posztot és nem értunk oda. Mellettem egy budos no ul, de olyan csoves szagu, de ahogy elnéztem, mások sem jártak jobban. Na de mindegy, van konnektor is a vonaton, kényelmes a szék, szoval nem panaszkodom, nemsokára lemoshatom az osszes koszt, amit a két nap alatt osszegyujtottem. Hamarosan a Fekete-tengerben áztathatom a lábamat. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.