2014-07-06

Megállapítottuk, hogy az ormény, de egyébként a régioban mindenhol érvényes szokás, hogy a kocsiban dohányoznak. Nem budosek a kocsik, mégis mindig elofordul, hogy a sofor eloveszi a kis Bond cigarettáját, elsziv egy cigit, elrakja, majd kihajol lagymatagon az ablakon, nézi a szembejovo forgalmat, telefonálgat, és éli nyugodt és gondtalan életét. Pedig annyira nem is lehetne gondtalan, ha belegondolna, hogy a kocsi csomagtartojában egy hatalmas pb gázpalack figyel. Orményországban ugyanis a nagyrésze az autoknak gázuzemu, és kicsit utána is néztem a dolognak, ez az ugynevezett LPG gáz, ami propán és bután gázok illetve egyéb kémiai vegyuletek 40-60%-os elegye, manapság egyre népszerubb az unios országokban is. A techniologia azota, hogy a cseppfolyos gáz palackokban valo tárolása és gépkocsi meghajátsára valo használata kiment a forgalombol Europában, igen sok genrácion ment keresztul, és nagy fejlodés tapasztalhato a gázuzemu meghajtás terén, foleg a szoftveres injektorok és a gáz motortérbe juttatása és az égés szabályozása terén. A fejlodés negyedik szakaszában ezek az injektorok már komoly munkagépek uzelmetetésére és kornyezetkimélo meghajtására alkalmasak, a benzinnél hatékonyabb égés nem termel egészségre káros anyagokat, igy zárt térben is uzemeltetheto a gépkocsi. Ez foleg munkagépek és targoncák esetében igaz, ami itt az utakon tapasztalhato, az azért ennél még egy fejletlenebb változata. Mégis igen elterjedt, hiszen a gáz olcso, s bár a vezetési stilustol és az utviszonyoktol fuggoen gyakrabban kell utántolteni, na és persze a szaga sem valami jo, mégis kedvezobb feltételeket kinál azoknak, akik gyakran használják a gépkocsijukat. Ez a taxisok esetében hatványozottan igaz. Az autok át vannak tehát alakitva gázuzemre, a palackokat pedig hol a csomagtartoban, hol a teton helyezik el, az utobbi foleg a teherautokra és a buszokra jellemzo.

A fenti kis kitéro után vissza az események tomkelegéhez. Reggelit kértunk a B&B-nél, kaptunk is boségeset, leirni is nehéz lenne, mi mindent szolgáltak fel. Rajtunk kivul volt ott még három német motoros, két férfi és egy holgy, valamint egy német-spanyol házaspár, meg mi ketten. A reggeli jo hangulatban telt, foleg, hogy elozoleg a németek nyertek a VB-n. Az asztalon volt fott tojás, kenyér, virsli, zoldségek tányérszámra, tejfol, turo, tobbféle sajt, édes fánk és hozzá háromféle lekvár, jobbnál jobbak, aki kért még zabkását is kapott, emellett még számtalan aproság volt felkinálva, no meg tea, amennyi csak belénk fért. A kiados reggeli tehát garantálta a jokedvet, azonban erre sajnos kevés idonk volt, pedig az asztaltársaság bovelkedett a kalandos utazásos torténetekben, nekunk tovább kellett állni, mert még este Tbilisibe kellett érni. Felpakoltuk a táskákat, tomoritve, hogy ne legyen felesleg megint a hátunkon, majd lesétáltunk a kietlen kétsávos uton a kockára épitett vasutállomás foépuletéhez, ami mellett a buszpályaudvar még kockább épulete terjeszkedett. A buszok menetrendjérol errefelé még nem hallottak, itt mindent kérdezgetni kell. Sajnos mint kiderult busz csak orák mulva megy Alaverdi felé, onnan pedig csak taxival lehet feljutni a kolostorokhoz, amiket meg akartunk nézni. Rogton nyomunkba eredt egy taxis, és kitartoan mondogatta, hogy mennyit kér és hogy ezért hova elvisz minket, eleinte kotélnek álltunk, de mikor beláttuk, hogy ha idoben végezni akarunk mindennel, akkor ma a stopp meg a buszra várás nem fog menni, mert bár a kanyonban suru a forgalom, a nagy távolságok miatt és az ut bonyolultsága miatt jobb, ha valaki elvisz mindenhova. Az árat némileg sikerult lealkudni, és még azt is sikerult elérni, hogy a határig is elfuvarozzon minket a taxis, igy becuccoltunk egy régi Volgába, és már pofékeltunk is Alaverdi felé.

A cél tehát az volt, hogy két kolostort megnézzunk, amelyek tobbszáz évesek megintcsak, ezután pedig a határt keresztezve Tbilisibe menjunk. Ajánlgatott minibuszt is a taxis, de egyelore ellenálltunk, hisz nem akartunk mindent egyszerre elárulni a terveinkbol. A kanyonba vezeto ut kacskaringos és nagyon rossz állapotu volt, és az állapot igazi mércéje az volt, amikor egy hosszabb alagutba vezetett az egysávos ut, amiben nem volt egy szem lámpa sem. A kocsis lelassitott, hisz a verofényben csak egy nagy fekete lyukat lehetett látni, illetve a járást már ismero sofor balra tartott, mert a jobb oldalon hatalmas kátyuk nehezitették az elorehaladást. Szembe is jott pár auto, de azok is rettenetes lassan tudtak csak haladni, hisz a bal falba utott apro réseken beszurodo fény vajmi kevéssé világitotta meg a hosszu és korom sotét alagutat. Miután kiverekedtuk magunkat ebbol a rettenetes feketeségbol, ujra verofény vakitott el, de már egy ezerszer szebb fajtábol.

Elso uticélunk Sanahin kolostora volt, egy máig zarándokhelyul szolgálo templom, amely akanyon jobb oldalán egy hatalmas falucska végében a hegy tetején vigyázza a volgy szentségét. A taxis kidobott minket a bazár kellos kozepén, de mivel ugy kiszámoltuk a pénzunket, hogy az utunk végére 10fillérunk se marad, igy sajnos szuvenirre nem telt. A kolostorok ingyenesen látogathatoak, máig használják is oket misézésre. A templomkertben sátorozok és árusok osztoztak a hely szukén, bent pedig tapasztalatlan turisták torték meg a hatalmas sotét termek csendjét. A tetonyiláson át beszurodo fények mennyei élményt keltettek, mig a kis imakabinokban lángolo gyertyák és fustolok kozelebb hozták az emberhez az isteni oltalmat. Rettenetesen oreg koveken lépkedtunk, némelyiken már alig látszott az eredeti felirat, széluk pedig teljesen le lett gombolyitve a millionyi lépés sulya alatt. Sanahin hátso kertjében temeto huzodott, szintén torténelem elotti koru kovek diszitették a kicsit gazos de azért valamelyest karbantartott sirkertet. A templomba visszatérve a padlokban beásott kerámiákra lettunk figyelmesek, késobb Péter az utikonybol kiderutette, hogy itt szeszt készitettek, ugyanis a szolo szuretelése után a borkészitésbol fennmarado héjakat és nem használhato gyumolcsrészeket ezekben tárolták, amelynek erjesztésével készult a korábban már emlitett chacha, azaz egy eros, akár 60-70%-os szesz. Sanahint elhagyva visszatértunk a szerpentinen Alaverdibe, majd az uton tovább megkozelitettuk a kovetlekzo állomásunkat, Haghpatot.

A taxis nagyon kedves de kicsit szészort ember volt, megprobáltam például letekerni a bal hátso ablakot, azonbana a tekero csak kattogott, de az ablak nem ereszkedett. Ekkor vezetés kozben hátranyult, es o is elokezdte tekerni, majd valaki kozben telefonon hivta, akkor én folytattam a tekerés, mire sikerult tekerve és lefelé tolva egyuttes erovel leeroszakolnom. A sofor kozben azt hitte, hogy még nem jo, és elkezdte megint tekerni, de aztán látta, hogy már lent van teljesen. Ekkor leesett a felso gumiszigetelés, ezt az ulés mogé rejtettem, gondolom a helyi gondosság mellett erre már nem nagyon lesz szukség. Fotozgattunk, álmélkdotunk a tájban, és hamarosan ujra emelkedtunk, meredeken egy ujabb falucska felé, Haghpat felé. A falucska inkább kis város volt, mert a hegyteton négy-ot emeletes házak is emelkedtek, és kisiparos kinézete volt a helynek. A fenti parkolo szintén tele volt árusokkal, de sajnos itt sem lett tobb pénzunk.

Haghpat szintén egészen a 7-8. századik datálódik vissza, de akkor még csak kezdetleges épuletek helyezkedtek el a hegy tetején. Amugy a volgyben oskori leleteket is találtak, de a kereszténység leginkább a 12-13. században kezdett el itt teret hoditani, és akkortájt indult be a kolostori élet. A foépuletben éppen misét tartottak, az énekhang elterjedt egész messzire, a bent állo gyulekezet pedig boszen énekelt, fotosok pedig néha le-lekaptak egy szép mozdulatot. A turisták kicsit megtorték a meghittségét a misének, koztuk voltam én is sajnos, de még igy is fantasztikus volt látni  szineket, a mozdulatokat, a hivok odaadását. Ehhez megjegyezném, hogy hihetetlen vallásos nép mind az ormény, mind a gruz, minden auto tele van szentképekkel, minden házfal a vallás jegyeit viseli, az emberek ha keresztet látnak, keresztet vetnek, áthatja életuket a Krisztus és Szűz Mária iránt érzett oszinte szeretet. Haghpat is gyonyoru volt, de ezt megintcsak nehéz lenne szavakkal leirni, majd a képek talán kicsit visszaadnak valamit ebbol. A csodás kilátás a volgyre még szebb volt. Mindossze fél oránk volt mindegyik helyre, igy kicsit sietve távoztunk a helyszinrol, beszálltunk a kocsiba és irány a határ.

A sofor kozben telefonálgatott, és késobb kiderult azért, mert minket vitt oda a bátyjához, aki buszvezeto, és Tbilisibe ment, már várt minket, persze az ár elfogadhato volt, igy be is szálltunk, megkoszontuk a segitségét, és az állitolagos „Schumacher” nagyon jol vezet majd és hamar ott leszunk a gruz fovárosban. A gruz-ormény határt tehát rovid idon belul másodszor léptuk át, most is nagyon hamar ment minden pecsételés és ugyintézés, egy gyors mosdo is belfért, hiszen a buszt kicsit tovább feltartották, mint a gyalogosokat. Kisvártatva beállt a busz, mindenki elfoglalta addigi helyét, szerencsére mi az elso két helyet kaptuk, igy gond nem volt a kényelemmel, cserébe viszont kaptunk bőven a halálfélelembol, mert Schumi igen nyomta neki, és néha az elozést ugy oldották meg a soforok, hogy szembe jott az egysávos fouton a merci, mi meg kénytelenek voltunk lehuzodni egész az ut szélére, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Igy tudtuk meg, hogy a két sávos uton simán elfér három auto egymás mellett. Persze annyira nem lettunk volna erre kiváncsi, de minket sajnos senki nem kérdezett meg. Három ora tájban megérkeztunk Tbilisibe, ahol már jol ismert tájakon át vezetett az ut.

Furcsa érzés majd két héten át ugy utazgatni, hogy minden nap ujabb és ujabb problémákkal találja magát szembe az ember, foleg a nyevli nehézségek miatt, majd utána eljon egy nap, hogy visszatér egy korábbi állomásra, és már ismero házak, ismeros viszonyok kozott kell manoverezni, és szinte már otthonosan mozgunk a metron, buszon, tudjuk mit merre kell keresni. Pik-pak megtaláltuk a buszt a metrohoz, majd a metro után a megállot, ahol a szállás lesz, leszálltunk, gyors séta és ujra a Nest hostel ágyikojában pihentunk. A házigazda már mosolyogva koszontott, és meg is jegyezte, hogy ez gyors kiruccanás volt. Mi csak mosolyogtunk, gyors volt, ha tudnád mennyi minden tortént ez alatt a pár nap alatt!

Egy másik szobában kaptunk két ágyat, gyorsan le is cuccoltunk aztán irány enni valamit, mert kilyukadt a belunk. Hova máshova, mint a jo oreg Racha étterembe. A finom és olcso kaja és a kedves házinéni kárpotolt minden uti fáradságért, ugy beettunk déluán, hogy a liter bortol nem birtunk egyenesen hazamenni. Még beugrottunk a boltba, hogy kenyeret meg piát vegyunk, de a szálláson azonnal bedoltunk az ágyba. Amikor csorgott az ora, épp elkezdett esni, nemsokára pedig iszonyatosan szakadt. Ennek oromére még aludtunk egy orát, majd a friss levego hamar kijozanitott.

Az esti séta célja a botanikus kert volt, ezért ismét fekaptattunk a hegyre, azonban a turista tuvonal nem a botanikus kertbe, hanem a TV toronyhoz vezetett. Esteledett, az ut pedig a hegyen ment keresztuk, erdos bokros vidéken, kicsit rozoga fahidakon, alig pislákolo lámpák mentén. Végul feljutottunk a tetore, izzadtunk, mint a lo, de a látvány kárpotolt mindenért. Teljesen besotétedett és a város fényei apro gyertyelángokként pislákoltak a kicsit kodos, párás estében. A torony fényei fákylaként izzottak felettunk, alattunk pedig az erdo tengerként választott el minket a város fényeitol. Olyan volt ott állni a hegyen, mintha egy hajoban lennénk, és korulottunk a világ tengere ezer fényével és minden kis fény egy torténet, egy mese.

A hegyen egy nagy vidámpark is találhato, oriáskerékkel, oslényparkkal, meg egyebekkel, de ezek nagy része már zárva volt. A nagy étterem még uzemelt, és annak a kozepébol indult lefelé egy a Budai Várban találhato Siklohoz hasonlo Funicular. Erre jegyet váltottunk majd le is ereszkedtunk, ez is nagyon hangulatos volt, lent pedig a kis sotét utcákon tekeregve végul visszaértunk a szállásra. Már csak a szokásos furdés és alvás kovetkezett, nem maradt más hátra, mint egy kicsit elmélázni az utobbi két nap hihetetlen élményein, az, hogy ezt a két napot 9 oldalban irtam le, egy picit talán szemlélteti azt, hogy nem mindennapi élményekben volt részunk. És lesz része annak, aki egy ilyen csodás utra válalkozik. Csak ajánlani tudom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.