2014-07-03

Két érdekes tényt állapítottunk meg a yereváni autovezetokrol, szeretik a fekete ablakokat, viszont békésebbek és nem dudálnak feleslegesen. Az elso megállapitásra akkor jutottunk, amikor iszonyatos esoben a hegyrol épp lefelé sétáltunk, és nem nagyon volt, aki megállt volna, hogy felvegyen minket, és legtobbjuk bár tele volt tomve igy is emberekkel, nem láttunk be, hogy mégis hányan ulnek a kocsiban. Igy csak akkor látszott, hogy a vezeto int valamit, ha épp le volt huzva az ablaka. Ami egyébként a sorforoket illeti, kijár nekik a tisztelet, megállnak a zebrán átlekoknek, turelmesen várakoznak a piros lámpánál és nem dudálnak folyton, csak ha nagyon muszáj, pl elozésnél vagy ha kanyarodo autot figyelmeztetnek, hogy nézzen korul. Teljesen kutlurált a kozlekedés. Egy másik érdekességet is feljegyeztunk, mégpedig azt, hogy az éttermekben vagy étkezdéknél megkérdezik, hogy kérunk-e kenyeret, akkor aztlegtobbszor egy olyan lapos, pita szeru dologra értik, amit igen nagy nehézségek árán lehet csak elmajszolni, mert olyan  szilárdra és ropogosra van sutve. Amugy kellemes izuk van, a boltban kaphato lepénykenyér is ropogos és van, ahol egy melegito szekrényben tartják frissen, hogy amikor kiveszed, olyan, mintha épp akkor sult volna. Hamar el is kapkodják, mert kelendo errefelé a finom pékáru, példát vehetunk roluk, hiszen izletes és változatos a pékáru kínálatuk.

De térjunk kicsit vissza a torténetunkhoz, ami valahol ott folytatodik, hogy a kovetkezo nap reggelén elterveztuk, hogy a tegnapi nap sikerén felbuzdulva felkeressuk a másik nagyon híres templom-egyuttest, a Garni és Geghard helységek mellett fekvo templomokat. Elso lépésként megérdeklodtuk, hogy hogyan kell odajutni, és a válasz, hogy a Mercedes Xanuthoz, azaz egy kocsikereskedéshez kell menni, vagyis a buszsofort kell kérdezni, hogy odafele megy-e, ha igen, akkor felszállás, és a szalonnál pedig le. A busz szintén tomve volt, de ez megintcsak nem zavart senkit, hiszen ez errefelé teljesen megszokott, a bácsi betuszkolta a lába alá a zsákot, a néni a táskát, és már mehettunk is. A szalonnál leszálltunk, és el kellett csípni egy buszt Garni felé. A nehezités ugye megint a nyelv volt, de azért nem fogott ki rajtunk. A busz ismét tele volt, a teton magyar gyártmányu ablakuveg diszelgett, abelso tisztaságrol pedig inkább nem ejtenék szot. A busz ut gyonyoru vidéken és kacskaringos utakon vitt keresztul, azonban a sok utas miatt nem nagyon tudtam utkozben fotozni. Garniba érkezve leszálltunk és megcsapott és vidék csendje és nyugalma. Fantasztikus hangulata volt a gyumolcsfákkal szegélyezett utcáknak, osszességében pedig nem nagyon tért el az itthoni látványtol. Lesétáltunk egy kis utcán, láttunk pár oreg Gaz teherautot meg dzsipet, és a helyi pékség is látványos lepényeket kinált mintákkal diszitve. A Garni templomhoz érve kifizettuk a belépot, bent az udvarban pedig hangulatos zene koszontott. A templom csodás gorog oszlopfoi és diszitett timpanonja azt a kort idézi, amikor a tuz imádata, a zoroasztrizmus elterjedt valás volt az országban, a kovekre évszázadok alatt tobbszáz vándor véste fel nevét, a megrokkant épuletet pedig ad-hoc modon beillesztett uj faragványok tették egésszé. A belso téglalap alaku tér kozepén állt az oltár, amely felett a nyiláson a jobb oldali falra vetult a déli nap sugara. A meghitt hangulatot a kinti zene tovább fokozta, a kornyezo volgybe valo letekintés pedig ténylegesen meggyozte az embert, hogy ez tényleg nagyon gyonyoru vidék. Hegyek amerre a szem ellát, a volgyben szolo és más gyumolcsok farmjai sorakoznak, a házak elott pedig oregek udogélnek vagy éppen bácsikák szerelik a fél évszázados járgányaikat.

A templom megtekintése nagyon feltoltott, a csend és a természet kozelsége hamar elsimitotta a ráncokat az arcunkon. Kiérve kisebb kirakodo vásár várta a turistákat, sok emlitésre mélto dolgot azonban nem láttunk, ugyhogy visszagyalogoltunk az utkeresztezodéshez, majd kicsit tovább, ahol sejtettuk, hogy a továbbindulo busz megálloja lesz majd. Utkozben utolértunk egy rasztahaju srácot, akivel szoba elegyedtunk, és kiderult, hogy a svájci-olasz határon lakik, épp a Geghard templomba igyekszik ő is, és aztán ugy dontottunk, egyutt indulunk tovább, a nagyobb siker és szerencse reményében. Az utkszeretezodésben megkérdeztunk pár helyi asszonyt, hogy hol a megállo, kicsit visszább gyalogoltunk tanácsukra, majd a megálloban, ami igazábol egy fehér falu ház oldala volt, kulonosebb ismertetojel és tábla nélkul, megálltunk az árnyékban és vártunk. Egy idosebb bácsika is álldogált ott, és szoba elegyedtunk vele is, igaz, hogy o oroszul beszélt, mi meg angolul, de a vodka, a nyak mutatoujjal valo megpockolése, ami azt jelenti, hogy inni egy kis rovidet, ami jol marja a torkot, vagy legalábbis igy értelmeztuk, meghozta a kozos hangot. Pár szoval ismertettuk, honnan jottunk, ki-ki elmondta, hogy tanulo, rabatnyik, honnan jottunk, ilyenek, mire a bácsi is fellelkesult, és mondta a magáét, sajnos nem értettunk sokat belole, de látszott, hogy orult egy kis ujfajta társaságnak, ami az o fiatalkorát idézte. Megtudtuk, hogy a busz Goght-ig megy, onnan viszont taxit kell fogni vagy gyalogolni, esetleg lehet még stoppolni, ha szerencsénk van.

Nem telt bele sok, már jott is a busz, természetesen egy kis minibusz, de boven elfért mindenki, hisz itt a hegyen már nem olyan nagy a forgalom. Elzotykolodtunk Goght falucskáig, ami ugyan a busz végállomása volt, de a sorfor ránkdudált, amikor látta, hogy az uton tovább felfelé kezdunk sétálni, hogy még elvisz minket egy darabig. Eloszor nem értettuk mit akart, de mivel volt még vele egy arc, aki szintén odaintett, hogy szálljunk vissza, felszálltunk, és még egy jo 3-4 kilométert elvitt fel a hegynek, ami jelentosen megkonnyitette a dolgunkat. Megkoszontuk a fuvart, honoráltuk is kicsit, majd elindultunk mostmár ténylegesen gyalogszerrel felfelé, a Geghard monostor irányába. Egyszeruen leirhatatlan az a fantasztikus látvány, ami az ember elé tárul itt ezen a tájon, Yerevántol 20-30 kilométerre. Hatalmas hegyek és meredek sziklák tarkitják a panorámát, a volgyekben apro telepulések vagy épp csak pár háziko és számtalan gyumolcsoskert. A kanyargos ut lassan emelkedett, a tuzo nap elol pedig néha árnyékba huzodtunk, megcsodáltuk az egyik kanyarban felhuzott kempinghez tartozo medencét, majd egy fura szoborszeru elhagyatott emlékmu után feltunt az elso étterem majd a befelé kanyarodo ut mellett az elso templomtorony.

Nem igazán szeretem olvasgatni ezeket a kilométer hosszu leirásokat, hogy mikor hogyan és ki által épult egy-egy remekmu, itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a 13. században emelt és nagyrészt a kofalbol kivésett barlangok mellettépult templomegyuttes már a korai kozépkorban komoly zarándokuti célpont volt, rengeteg szerzetes éltezen a vidéken és sok kereskedo is megfordult errefelé, hogy portékájukkal gazdagitsák a szerzetesen repertoárját illetve hogy a zarándokok kegyeletuket lerova igy mellesleg gazdagitsák a rendet és hozzájárulhassanak annak fejlodéséhez. A fotemplom évszázados falai az idotol kopott kovek hatalmas terhét viselik, a 17, 18 vagy 19. századbol származo vésetek lenyugozo távlatot nyitnak a torténelemben, tényleg osi helyrol van szo. Már az elso szerzetesek megtalálták a modját, hogy hogyan élénkitsék a kereskedelmet, egy bizonyos rovarbol kivont voros festékbol egyrészt máig maradando falfestményeket hoztak létre, másrészt exportcikként ezt eladva nagy vagyonra tehettek szert, hisz ez a voros festék igen keresett cikk volt a korai kozépkorban. Egy másik torténet szerint mivel a rend csak férfi tagokat engedett meg, és nok nem léphettek a templomba, egy fura torténet keletkezett, amikoris az országban egy fantasztikus hangu énekesnő ejtette rabul a hivoket, s a rend elhatározta, hogy a holgyet alkalmazni fogja, hogy o képezze ki a szerzeteseket és ő tanitsa be az éneklést. Azonban a szokás miatt kulonos intézkedést kellett hozni, a holgy csak egy fuggony mogul, indirekt oktathatott, kozvetlenul nem érintkezhetett a szerzetesekkel.

A sziklafalon számtalan aprobarlang láthato, bennuk még aprobb oltárok, voros festékkel kifestett szent imahelyek, koromtol fekete gyertyaablakok. A kulso falon tul elterulo részen pedig egy hatalmas barlang és számtalan kivánság szalagoktol gazdag diszes fa helyezkedik el, ezek is hozzáadnak a hely kulonleges hangulatához. Itt ugyan kicsit tobb turista volt, mint másutt, mégis el lehetett menekulni eloluk és kicsit elbujni a sotét keresztek árnyékában, elmélkedni vagy gyonyorkodni a tetonyiláson át beszurodo fénycsovában, amit a bent meggyujtott fustolok tettek dobbenetesen hangulatossá és mennyeivé.

A templomot elhagyva megéheztunk mindhárman és betértunk egy kozeli étterembe. Nem volt tul boséges a koszt, kebab és némi barbeque csirke volt lepénykenyérrel és rendeltunk mellé sört. Idokozben azonban osszegyultek a felhok és egy hatalmas dorrenés után elkezdett omleni az eso, mintha dézsábol ontotték volna. Egy sima utcai cipoben és rovidujju ingben ez nem volt tul jo kilátás, és még az esokabátot is otthon hagytuk, tekintve, hogy az elmult napokban 30 folott volt a nappali homérsékelt és egy szem eso nem esett. Picit vártunk, hogy mi lesz, egy német családot megkérdeztunk, hogy mivel két lakokocsival jottek, el tudnának-e dobni valameddig, de helyhiányra hivatkozva nem voltak vehetők a fuvarra. Vártunk még majd elidnultunk, amikor alábbhagyott. Egy pár autot le akartunk stoppolni, de a legtobb meg volt már tomve. Tovább az uton, elállt az eso is, az aszfalt pedig gozolgott a ráhullt csapadéktol, kellemes meleget árasztva. Pár perc után azonban ujra elkezdett esni, és akkor már nagyon durván eláztunk, a cipo megtelt vizzel, az inge csurom vizes lett, egyszoval garantált volt, hogy egy fél nap száritás kell majd, ha egyszer hazaérunk. Boszen stoppoltunk, beálltunk egy kis bolt fedele alá utkozben, majd tovább renduletlenul, már épp beártunk oda, ahol lerakott minket a busz, és már-már reményunket vesztettuk, mikor egy kis minibusz megállt és mutatta, hogy szálljunk be. Beszuttyogtunk a vizes ruhákkal, és az elol ulo két kedves srác bemutatkozott és elmondták, hogy régebben ok is sokat utaztak és stoppoltak, igy megértik a helyzetet. Na ilyen szerencsénk volt, hogy pont veluk hozott ossze a sors. Nagyon kellett ez a segitség, és ráadásul Yerevánba tartottak ok is, vissza a szállásra, igy egybol elvittek minket is végig, át a kulvároson, be a belvárosba, egy kis utkeresés után mindenki hazatalált. A két srác amugy orosz származásu de félig ormények is, ezért az egyik srác sokat jár Yerevánba is meg Orményországba, hogy tartsa a kapcsolatot itt élo rokonaival, és talán majd egyszer ide is koltozik. A másik most volt itt eloszor, de látszolag nagyon tetszett neki. Értheto, csodálatos ország. Hazaérve kimerulten és csurom vizesen még leultunk a Koztársaság téren kicsit száritkozni a napsutésben, majd ahogy már szárazak voltunk, hazafelé vettuk az irányt. Otthon persze mindent kirakni száradni, hogy kovetkezo napra legyen megint sétálo cipo.

Este bementunk még a városba vissza a Koztársaság térre, mert naplemente után zenés és szines lámpákkal megvilágotott szokokut-show szokott lenni minden este. Kicsit korán érkeztunk, igy a már gyulekezo nagy tomegbol kiválva felmentunk egy Váci utca kinézetu készuloben lévo sétáloutcára, rengetegen voltak, és beugrottam egy kisboltba zászlot meg hutomágnest venni, majd visszaérve egy kis nézelodés és fotozgatás után elidnult a zenés játék. Nagyon sok család vonult ki megnézni a látványosságot, szép volt, de ezt szavakkal ugysem lehet leirni. A vizeso a szivárvány minden szinében pompázott, mikozben eleinte komolyzenei darabok, késobb konnyuzenei szosszenetek voltak az aláfesto zenék. A show után betértunk egy Caucasus étterembe, igyekeztunk olcsobbat találni, és még helyi kajákat is adjon. Sikerult, jo volt, spenotlevélbe gongyolt hus, kenyér, joghurtos szosz, barbeque, sör.

Hazaérve már tényleg nem sok eronk maradt, én még irtam a svájci srácnak, hogy kovetkezo nap hol találkozunk, mert aznap kelunk utra, hogy megmásszuk az Aragats hegyet, ahol meg is szállunk egy napra. Ez a kaland azonban már nem ennek a napnak a kronikája, hamarosan igazi turázás kovetkezik 3000 méter folott. Most pedig jo éjt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.