2014-07-01

Nyolc órakor egy gyors arcmosás és indult a reggel, második nap Tbilisiben. Nem indulhat másképp egy nap, mint egy jó friss kenyér és egy szalámi párosával némi joghurttal és sajttal, ahogy azt jól megszoktuk. Ehhez elugrottunk a bejáratott boltba, a néni készségesen fogadott, már fél szavakból értettük egymást. A bolt mellett a pékségből már áradt ki a meleg lepények illata, igaz, hogy még volt tegnapi kenyerünk, sőt még azeri is, az végül a kukában végezte, mert egyszerűen olyan friss és olcsó a kenyér, hogy teljesen felesleges a fonnyadt és penészillatú régit megenni. A konyhában sertepertélt a házigazda is, aki kérdezte, mit fogunk a nap folyamán csinálni, sajnos annyiban rossz hírrel szolgáltunk, hogy elhagyjuk a szállást, de ő ezt nem nagyon vette zokon, igazából nehéz volt vele folyamatos kommunikációt kialakítani, kicsit fura volt a srác, néha meresztgette a szemét, néha pedig csak nézett miután mondtunk valamit. Végül egy új-zélandi srác és egy másik haverja dobták fel a zsibbadt regeli hangulatot, amikor elnézést kértek, hogy tegnap olyan részeg volt az egyik, hogy járni sem tudott. Mivel mi húztuk a lóbőrt rendesen, ezt igazán nem vettük zokon.

A reggeli után Peti bedobott még egy kávét a szomszédos bárban, majd elindultunk újabb óvárosi sétánkra, ezúttal kicsit más irányba. Igazán hozzánő az emberhez ez a városrész, békés és csendes utcái a lankás domboldalon düledező házaival és joviális öreguraival teljesen meghatják a turistát, aki kicsit elidőzik az illatos pékségek ablakainál és szemléli a sárga buszokat meg a csinos hölgyeket, amint teszik a dolguk. Jelentősen nagy lépés előre a csinosság terén ez az ország, kifejezetten aranyos arcuk van itt a lányoknak, a városra pedig konszolidált de modern öltözködés jellemző. A séta egy katolikus templom udvarára vitt, be is léptünk egyből, igaz kéregetők voltak mindenütt, de mi inkább a látvánnyal foglalkoztunk, mint az utcai néppel. A templom nem volt olyan dús, mint amiket eddig láttunk, éppen egy misét vezényelt a pap, aki nem sokban különbözött a görögkeleti szerzetesektől, a freskók viszont gyönyörűen lobogtak a rájuk vetülő fényben. A templomból kiérve ismét új irány, a múltkor megpróbáltuk lencsevégre kapni az Óratornyot, amely színes látványosság az egyik közeli utcában, de nem találtuk meg. Most viszont egyből odavitt utunk, és a ferdére épített törp-méretű de mégis az utcafrontból kiemelkedő épület aranyosan hajolt a lézengő emberek fölé. Falát színes csempék és berakások díszítették, inkább esztétikus látványt nyújtott, mint hasznot a lakosok számára, ugyanis nem volt túl magas, hogy azt egy utcával beljebb is látni lehessen még. A házigazda ajánlott még előző nap egy bolhapiacot, ami engem egyből érdekelt is, ezért a folyóparton felfelé igyekezve a felüljárót kerestük, mert ott kellett lennie a piacnak. Bal oldalon haladtunk, jobb oldalon pedig a Public Service Hall üvegépülete magasodott, hogy mi is pontosan a feladata ennek a modern műremeknek, nem tudtuk meg, az én gyanúm, hogy koncertek és kiállítások otthonául szolgál. Tovább a parton végül pár borászati és folklór kultúra őrző egyesület kirendeltségei után elértünk egy felüljáróhoz, aminek a jobb oldalán festményeket és apróságokat áruló bódék sorakoztak. Azonban az az út másik oldalán volt, 6, azaz hat sávra tőlünk. Kerestünk egy zebrát, hogy átkeljünk, majd türelmesen elkezdtünk várakozni, hogy majd valaki megáll. Nem így történt. Mindenki szépen haladt tovább, és szinte lehetetlen küldetésnek tűnt átkelni az uttesten. Egy lépés előre, aztán amikor kicsit lassitottak, még egy, aztán már a felénél tartottunk, amikor már a hátunk mögött már tovább is száguldott mindenki. A jobbról jövő kocsik szintén nem tanúsítottak hajlandoságot az áteresztésre, igy ott is kivárással és lassu de határozott léptekkel kellett haladni, de fura volt látni, hogy senkit nem érdekel, hogy egy zebra van az utra festve. Ugy tunik, hogy ez csak a mi europai szemunkkel lényeges, itt mindenki megoldja valahogy. Ezért mindegy, hogy az ember a zebrán kel át vagy valahol másutt, a szempont inkább az hogy biztonságos legyen, nem feltétel a szabályosság.

A bolhapiac furcsa festmények és még furcsább kütyük nagy lelőhelye volt, bár látszott, hogy már a reggeli roham lement, és sok stand már el volt takaritva. Igy is láttunk rengeteg szoci kituntetést, elektromos cuccokat, régi kapcsolok, drotok, rozsdás evoeszkozok, zseblámpák, mikroszkópok, elemek, toltényhuvelyek, és még lehetne sorolni hogy mi mindent árultak, persze sok hasznuk az nincs. A feluljáro amugy fent hidban folytatodott, felkaptattunk rá és kereszteztuk a folyot hogy a tuloldalon meglátogassuk a legnagyobb templomot. A hídon horgászcikkeket is árultak, rengeteg horog és pár kétes állapotú horgászbot is volt a kínálatban, a boldog békeidőket idéztékezek a kedves kis portékák. A túlparton az óváros újabb házrengetege és az ezekbe vegyülő hivatalok és modernebb épületek keveredtek bele, ahogy a hegyoldalon felfelé haladva a völgy csodaszép látványa elénk tárult. A kis utcákon cigiző fiatalok (itt szinte mindenki erőteljesen dohányzik), kutyák és rozsdás verdák keretezték a már amúgy is patinás utcaképet. Egy erősen macskaköves úton felhajtva szembe tárult az elnöki rezidencia, cicomás aranyozott kupolájával és ahatalmas grúz zászlóval kiemelkedett a hegyoldal öreg romjai közül. Hátterében az unios zászlo az ország kozeledésének és csatlakozási szándékának ekltáns példája, a napokban megkötött együttmködési megállapodás Georgia és az Európai Unió között talán épp az ország biztonság felé tartását és az orosz befolyás alóli kikerülést próbálja a köztudatba bevinni. az elnöki palota mellett biztonsági őrök vigyázták az elnök autókijáratát, sok látnivaló hiányában továbbálltunk, a katedrális felé.

A hegy tetején magasodott a Sameba Cathedral, az ortodox egyház csodálatos temploma, bent hatalmas beltérrel, kivül pedig folyamatosan megujulo parkkal és kulonállo harangtoronnyal. Az épületbe belépve sötét csend fogadott, a meghitt hangulatu gyerták szolid fényt kolcsonoztek a gyonyoru szines freskoknak és uvegtáblák mogott meghuzodo ikonoknak. A hivek buzgon lépegettek a képek kozott, megcsokolva azok keretét vagy megsimitva tenyerukkel a szentkeresztet. Igen kozeli élmény ez, s nem csak szavakban de fizikai kontaktusban is megnyilvánul hituk. A katedrálisbol kilépve fantasztikus látkép tárult a szemunk elé, hisz Tbilisi egy folyovolgyben terul el, s minden iránybol magas hegyek veszik korul, amelyekrol a volgybe csodás a lelátás. A hatalmas tér és a szemkozti hegyteton magasodo noi szobor, amit elozo nap megnéztunk, komoly lélektani hatással van az ittélokre, hiszen minden hegyteton egy-egy hatalmas szobor vagy épulet magasodik, amely még szentebbé és védettebbé teszi a volgyet. Idoztunk egyet a lépcsokon, magunkba szivtuk a hely szellemét, majd kifelé egy babos szosszal toltott péksutemény kiséretében megvettem a gruz zászlót. A sorrend nem teljesen igaz, de nem lényeges. A hegyen leereszkedve megállapitottuk, hogy jo kis séta volt ez a késobbi turázások alapozásául, be kell melegiteni az izmokat, ha akár örmény akár gruz hegyeket akarunk mászni. Márpedig az igazi kilátás és az igazi természetkozeli élmény, amire vágyunk, ott kezdodik, a hegyekben.

A rettento olcso árak mellett nem volt nehéz idáig az elso 100 eurobol kijonni ugy hogy minden szállást és utazást abbol fedeztunk az elso szobánk kivételével, ugy hogy még az azeri manatot utána átváltottuk lárira, de most, hogy este utazunk Örményországba, és utána visszatérunk Gruziába, beváltottunk még egy kis pénzt, mert kezdett fogyni a táp. A váltók igen jol konvertálnak, és megbizhatoak, noha papirt sehol semmiért nem adnak, akármit akárhol veszel. Rövid séta során utbaejtettuk a Parlamentet, amelynek oszlopait már elso nap lefotoztam, igy most csak beazonositottuk hogy mi is az az épulet. A szállásra vissza, kicsekkolás, de még ott maradtunk estig. A srác nem nagyon foglalkozott vele, sok forgalom nem volt a hosztelben, igy nem vettuk el senki elol a helyet.

Ketto felé járt az ido, amikor elhatároztuk, hogy itt az ideje ebédelni. A tegnapi Racha helyi étterem olyan jo benyomást tett ránk, hogy ismét visszatértunk oda. Utkozben egy temetés elokészuleteit is látni lehetett, ahogy az emberek feketébe oltozve gyulnek, és a halottaskocsi a tetejére forrasztott fekete keressztel beállt az udvarra. Pár utcával lejjebb betértunk a Racha étterembe, ahol a házinéni mosolyogva várt bennunket és szinte már tudta mit fogunk rendelni. Elozo nap szépen felirtam a fobb kajákat, és ezt felhasználva elmondtuk hogy mit kérunk. Késobb kis hiba csuszhatott a számitásba mert a sajttorta helyett omlos hagymás sertéskarajt kaptunk sult krumplival, de nem bántuk, mert olyan iszonyat jo volt, hogy alig birtuk befalni a sok egyéb finomsággal egyutt, de kár is lett volna ott hagyni. Ma voros bor kerult a teritékre, egy liter, ami fejenként ot emelésre volt elég, mondhatom jo hangulat lett a végére, de megérdemeltuk, ma is nagyot mentunk. Ebéd kozben betért az étterembe egy párocska, akik látszolag most voltak ott eloszor, és kicsit értetlennek tuntek, ezért felajánlottuk a segitségunket. A tegnap megszerzett tudást tehát onzetlenul tovább is adtuk, jol eso érzés volt segiteni, hisz tudtuk mi is, milyen nehéz ugy rendelni egy gurz étteremben, hogy se oroszt, se gruzt nem beszéltunk. Nagyon hálásak voltak, és kituno angolsággal beszélgettunk veluk, minden francia nyelvi eloitéletet félretéve. Kiderult, hogy az idojárást nézték, ugyanis ők is turát terveztek, azonban az elorejelzés esot igért az elkovetkezo napokban a Svaneti régioban, ami bizony jelentosen átirhatja megint a terveket, hiszen az eso a hegyekben teljesen ellehetetleniti a turázást és egyben a hegyi kalandok élvezeti értékét. Kicsit megszeppentunk ezen, hisz jo idore és melegre számitottunk, azonban az egyetlen tikkaszto hőségen kivul amit az elso bakui nap tapasztaltunk, eddig kellemes párás de felhos és néhol esos meleget érzékeltunk.

Vissza a szállásra, idojárásellenorzés, levelezés, lazitás, facebook, munkafordítás, email, majd johetett egy kis blogolás, hogy már szinte utolérjem magam a torténettel. Miután ezekkel végeztem, leultunk a konyhába és kicsit tervezgettuk az ormény utat, hogy melyik nap mit kéne megnézni, mert hát az is hatalmas régio és nincs olyan sok napunk, hogy mindenre jusson ido. Volt még egy kis ido az indulásig, én egy fél orára lefekudtem, aztán nekivágtunk a hosszu estének. Ki az állomásra, metrozás, fel a metrobol, persze rossz helyen, ott kis séta át egy megintcsak látványosan elmaradott buszpályaudvaron, jelentosen kisebb volt a bakuinál. Végül be a vonatállomásra, ott bent megkérdeztem egy pénztárost, hogy melyik peronrol megy a vonat, ilyen number 201, platform kérdőjel szintu uzenettel, ő gyorsan felhivott valakit és kideritette hogy a hármasra jon. Lementunk egy ajton kifelé, amire valami olyan voltirva, de végul az csak a kettes volt, elég sotét volt, de aztán a szomszédoson már állt egy vonat, ahhoz le egy aluljáron, fel, ott egy no megnézte a jegyet, tovább, nem ez, aztán egy pasas megnézte a jegyet, igen ez, melyik országbol vagyunk? Mondtuk Hungary, Ungria, Ungarn, Magyarisztán, de ő nem értette. Fiatal még. Mindegy, beszálltunk, megtaláltuk a hálokabint, 4 ágy, ketto fent ketto lent, két gruz utassal jobb oldalon, én bal fent Peti meg lent foglaltunk helyet. Nemsokára jott a kalauz aki csekkolta a jegyeket, aztán jott a vámügyőr, aki leragasztotta a kabinszekrényeket, hogy késobb ezeket ne kelljen a határon felforgatni, utána jott a határőr, aki elkérte az utleveleket, addig mi elopakotunk és elhelyezkedtunk az ágyakon, ki-ki elovete a hálozsákot, vizet, laptopot, fényképezot, hogy megorokitsuk az élményt. Az utleveleket nemsokára visszahozták, most épp valami helyi zene szol keleties hajlított dallamokkal, a légkondi enyhén piritott benzingőzt lehell a párnánkra, a 40 wattos izzo pedig hangulatosan villodzik a szovjet másodosztály tiszta és egyszeruen de praktikusan berendezett alvokocsijában. Fél orával éjfél előtt eljutottam végre oda, hogy nincs lemaradásom a naploval, mostmár csak egy szállás kell, net hogy fel tudjam majd rakni. Yerevánba tartunk, az örmény főváros pedig tárt karokkal vár, ugyanis egy rovid délutáni levélváltás után a Down Town hostel igazolta, hogy van helyuk. Megyunk is, zotyogunk, reggel 7:30-kor érkezunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.