2014-06-30

Éjjel 3 vagy 4 körül lehetett, mikor megálltunk egy parkolóban az autóút közelében, egy szokványos pihenőnek indult, de hamar villámlások és dörgések közepette rájöttünk, hogy élménydús lesz még a nap, de legalábbis a továbbjutás. Ez a kis vihar előtti csend pontosan azt jelentette, hogy az út még csak most kezdődött, kár is lenne már most elfáradni vagy elaludni.

A mellettem ülő azeri férfi nagyon büdös volt szegény, és hát elég jól tudott aludni, csak folyton jobbr-balra dülöngélt. A határ feléközeledve azonban kezdtek elfogyni az utasok, ki-ki a maga módján kívánt átkelni, végül az utolsó sor teljesen megüresedett, és eldőltem balra, hogy a határig kicsit aludjak egy jót. Sajnos sokat nem tudtam aludni, mert hamar meg is érkeztünk, kár, hogy teljesen sötét volt útközben, biztos széptájakon át haladt a busz. A söfőr letessékelt mindenkit, zsákokkal és táskákkal közelítettük meg a határátkelőt, ami már messziről látszott, hogy sokkal kulturáltabb, mint az eddigi létesítmények. A domboldalon hatalmas Georgia felirat, mintha csak Hollywoodban lennénk. A határon viszonylag gyorsan átjutottunk, bár az azeri határőr furcsa kérdéseket tett fel, mire rájöttünk, hogy az e-vízumot kéri, majd eltűnt egy kis időre, utána visszajött, megint nézegette a számítógépét, de végül nem talált kivetni valót, így a digitális fotó után már mehettünk is. A túloldalon mosdóba mentünk és vártuk a buszt, amiről leszálltunk. Vártunk, de nem nagyon akart jönni, ezért kicsit kérdezősködtünk, nem sok sikerrel. Taxisok hada perszeott is nyomult, de nem hagytuk magunkat. Ekkor begördült egy távolsági busz, nem ugyanaz, mint amivel jöttünk, de a sok embert ez nem zavarta, felszálltak aztán nyomultak a helyükre. Mi is így tettünk, felszálltunk és leültünk a végébe a busznak. Az út nagyjából egy óra lehetett, bár igazából nememlékszik egyikünk sem, mert lehet, hogy közben elaludtunk. Tbilisibe érve, annak külvárosi buszpályaudvara tökéletes poszt-szovjet kockaépület volt, benn szinte senki, a pénzváltó sem nyitott még ki. Szintén vártunk kicsit, mire a váltó is beüzemelt, és rögtön elpasszoltuk az azeri manatot helyi lárira, amit igen jól váltottak, egyből gazdagabbak is lettünk legalább a kétszeresével. A városba sárga színű matroshka buszok járnak, bent is ez a divat, kis mikrobuszok, amelyekre az első ajtón felnégykézlábazva befizetve a 80 váltót már lehet is utazni. Kicsit meg voltunk lőve, mert 150-es nem volt, pedig mintha vki azt mondta volna, hogy az lesz a jó, végül a metrokulcsszóra egy 132-es járat vezetője válaszolt fejbologatással, igy azzal be is utaztunk a Varketili metróállomásra. A grúz metró szintén egy az egyben a szovjet hagyaték, ugyanaz mint a mi metrónk, zajos, koszos és lassú, viszont cserébe itt is igen hosszúak a megállók és nagyjából 4-5 perc megtenni egyet. Egyből avonatállomásra mentünk, mert a terv az volt, hogy Yerevánba megyünk (sokadik tervváltozat), és megvesszük a jegyet másodosztályra alvóba. Felbaktattunk és a váróban kis pihenés után beálltunk a pénztárba, ahol egy aranyos nő teljesen jó angolsággal el is intézte a jegyet, adva volt tehát két nap Tbilisiben, a második nap estéjén 10 órakor pedig az út tovább Örményországba, amit ugye nem is terveztünk be eddig.

A metrózást követően Rustaveli megállónál leszálltunk, hogy felkeressük a Lonelyplanet útikönyvből kinézett Why not? azaz Miért ne? nevű szállást. Meg is találtuk egy lepukkant ámde kreatívan berendezett ház oldalában, nagyon barátságos házigazdák és pár vendég már nagyban reggelizett, mikor mi beállítottunk, azonban a hely romantikája el is szállt, amikor kiderült, hogy a szállás már full tele van. Azért megengedték, hogy reggelizés és tea mellett kicsit elbeszélgessünk velük, segítettek egy másik szállást találni, amelyet felhívva kiderült, hogy náluk van hely, adtak térképet is, hogy odataláljunk. Újra útrakeltünk és a város nagy részét így bejárva eljutottunk a másik hosztelhez, neve Nest hostel, azaz fészek. Kicsit puritánabb hely, de közel a bevároshoz és sok bolttal a környékén azonnal belopta magát a szívünkbe.

A helyi gazda megmutatta nekünk a szobákat, kiválasztottuk az emeletes ágyakat és végül eluggrottunk a boltba, hogy egy kis friss helyi ízletességgel induljon a reggel, hisz még csak most érkeztünk. A srác segített abban, hogy joghurtot és sajtot is tudjunk venni, igazi ínyencfalatok a tejtermékek errefelé, emellé paradicsomot és kenyeret is vettünk, ami megintcsak iszonyat jó lövés. A kenyér egy speciális lepényszerű cucc, aminek az alapanyagát odakenik egy hatalmas bödön aljára, az kisül mint a kemencében, utána az íves lepényt szinte fillérekért meg lehet venni, de tudnak olyan módosított változatot is csinálni, aminek a közepén tojás,sajt vagy éppen babfőzelék féle massza van. Egyedi és rendkívül tápláló. A gyümölcsök és zöldségek itt is frissek és nagyon édesek, ezért napról napra valami újat probáltunk ki, baranck, cseresznye, körte, alma, dinnye került és kerül az asztalra.

A bevásárlás és ismerkedés után mivel a ruháink kezdték felvenni a helyi szagot, kénytelenek voltunk átöltözni és fürdeni. A zuhanyzás jól esett, piszok meleg lett a sok séta után és az ingem már inkább hasonlított a buszon látott fura alakok ingjéhez szag és kinézet szempontjábol, mint a saját ingem eredeti állapotára, így teljesen jó volt a restartolás.

A konyhában közben a házigazda, aki egy Ausztrál srác, elkezdett főzni valamit, mi meg a szalámis és helyi kenyeres tápláló reggelink közben váltottunk egy pár szót, és a mellettem figyelő laposüveg tartalmára terelődött a beszélgetés, mire én őt abból, ő meg minket a helyi szeszesital-királynő, a chacha italból kínált meg. A chacha egy a bortermelés után fennmaradó hélyakból főzött párlat, igen erős, néhol 40-80% között mozgó ital, amit persze húzóra isznak és nem egyszer. Mi is megtapasztaltuk a gyomorégető hatását, és a mellette elfogyasztott helyi sör után igencsak kiütött állapotba kerültünk. Az egész mulatozást egy ausztrál pár tetőzte be, akik szintén kapta a nedűből és elmesélték, hogy bicajjal érkeztek a Közel-Kelet és Közép-Ázsia egészét átvelő utazásuk egyik állomásaként Tbilisibe, igen szép teljesítmény, és még csak fáradtnak se tűntek. A reggelit egy kiadós alvás követte, nem is bírtuk rövidre szabni, pedig még azért akartunk egysmást csinálni a nap második felében. Végül egy óra szundikálás után még kicsit másnaposan elindultunk, s egy kávé után máris jobbnak tűnt a helyzet. A cél Tbilisi déli részén fekvő hegy megmászása, onnan kilátás, majd a lejövetel után egy jó ebéd valahol az óváros egyik titkos éttermében.

Az óváros Tbilisi mondhatni régi várnegyede, a hegyen található erőd árnyékában a Mtkvari folyó nyugati részén felkszik. Tele van nagyon omladozó és iszonyatosan szép és stílusos épületekkel, sajnos nagyon kár, hogy a legtöbb rosszabb állapotban van, mint a legrosszabb pesti gettó, mégis fénykoruk szépségét idézik cserepes tetejük, fa erkélyük, kézműves balkonjuk, festett homlokzatuk és igényes polgári kialakításuk. A városrész kis utcái igazi várnegyed hangulatot idéznek, a megbújó pékségek és kisboltok és a sarkokon benyúló templomok igazi kisvárosi feelinggel és barátságos szinte már rokoni érzelmekkel töltik el a szemlélőt. Utunk felvitt a hegyre, amelynek tetején 30 méter magasan néz le Georgia édesanyja, a hatalmas Mother of Georgia szobor, amely ezüstös fényével igazi látványosság, kezében a karddal egy harcos és büszke nemzet jelképe. A szobor mellett a hegycsúcs bitorlója a Narikala erőd, azonban mivel rendkívül esőssé vált az idő és mi mindössze papucsban és ingben vágtunk neki az útnak, nem néztük meg közelebbről, hanem a helytetőről levezető libegővel leereszkedtünk a szemközti part végében lévő Rike parkba, a helyi kortárs művészet kültéri manifesztációjába. Hatalmas sakktába, gumiszobrok, embernél is nagyobb kőzongora, üvegépületek és számtalan játszótéri alkalmatosság szegélyezte a készülőben lévő parkot, amelynek szomszédságában emelkedett egy kis domb tetjén következő úticélunk, a Metechi templom. Az évszázados hagyományokkalés ősi kövekre épülő görögkeleti templom félfáját milliók csókja tette szivacsossá, a lépcsők mélyre csiszolva kísérik a meghitt belső térbe látogató hívőket és vedégeket. Bent hűvös levegő és gyertyafény zárja ki a város zaját. Mecheti a nyugalomra és hitre vágyók mekkája.

A templomból lesétálva a parkon keresztül egy Peace azaz béke hídon át átkerültünk az óvárosi oldalra, ahol rövid séta után keresés nélkül megleltük a Racha nevű helyi éttermet. Bent faasztalok és pár megtermett édes mosolyú háziasszony kínálta a helyi ízletességeket. Egy látszólag turistakinézetű csoport is volt ott, így megkérdeztem, hogy tudnának-e valamit ajánlani, mire az egyik srác készségesen odakísért a pulthoz és elmesélte, hogy mit lehet itt enni, és kiválasztottunk a kínálatból sajtpitét, gőzöld tésztatáskácskákat, amelykben darált hú és zöldség van leveses szószban, emellé kértünk még fehérbort. A vacsora emelkedett hangulatban telt, rengeteg információt megosztottak velünk kedves új ismerőseink, akik közül volt két svéd vendég, három amerikai, akik Grúziában élnek már egy ideje és tanítanak a helyi városban vagy épp ki hol talál szállásadóra. A társaság nagyon barátságos volt és a vacsora végén még jópár poharat emeltünk a közös élményekre és a jövőbeliekre és volt hogy húzóra ittuk a bort, hisz ez itt a helyi szokás. A helyi ételek közül felírtam párnak a nevét a jövőbeli kalandorok kedvéért: hachapuri – sajtos pite, khinkali – dumpling, a tésztatácskák, lobio – bab, ezt kis szószként kínálták fűszeresen, ostry – marhahúsos leves, toni spuri – helyi kenyér ropogósan. És bár nem kötöttünk vérszerződést a helyiekkel (az egyik srác elmondása szerint amikor ő a Szvaneti régióban tanított, akkor ilyenekre is sor került), megint egy eseménydús és gazdag napon vagyunk túl. A nap végére hulla fáradtan beestünk az ágyba és röpke 10 órás alvás következett, hogy aztán egy olyan napnak nézzünk elébe, ami rövid időn belül elrepít bennünket még egy országba, amelynek a kultúrája megintcsak igen különleges, nem beszélve az emberekről és avidék természeti adottságairól. Na de előtte még lesz egy napunk Tbilisiben, vagyis volt, mert már annak a napnak a végén írom ezt a beszámolót. Itt most hűvös van és csöpörög az eső, de remélhetőleg ez a jövőben javul,hisz leginkább rövid cuccokat hoztunk. Georgia első napja tehát fárasztó volt de tartalmas.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.