2014-06-28

Az ebédlőasztalnál ültünk ketten a konyhában, mikor odajött egy napszemüveges férfi és azt kérdezte, Ritával jöttünk-e. Nem teljesen értettük a kontextust, de végül kiderült, hogy ő Yalchin, a srác, aki elvisz minket majd ide-oda. Hamar egybegyűltünk öten, hogy kicsit bemutatkozzunk. Yalchin egy víztisztítással és szennyvíz kezeléssel foglalkozó dán vállalat sales osztályán vezető, jelenleg Bakuban él családjával és havi szinten tartja a kapcsolatot az anyavállalattal és egyben tesz körutakat a régióban és Európában különböző nemzetközi megrendelők kérésére. Számtalan beruházásnál muködött közre a cég itt Azerbajdzsánban, de Európaszerte elismert referenciával bír a cég a szennyvízkezelés és ivóvíz menedzsment területén. Yalchin nem egy szófukar srác, igazából ha nem kérdeztünk volna semmit, akkor is bemutatta volna az egész országot, családját és nem utolsósorban kalandos életét, amelyet baráti és nagyon kellemes hangnemben szinte megállás nélkül elő is adott számunkra vicces és néhol meglepő epizódokkal szinesítve. Yalchint külföldi munkatársai csak Borisz néven szólítják, mert bennük sokszor a Jelcin név cseng ismerősen, holott a kettőt egészen másképp ejtik. Beültünk a kocsiba és megbeszéltük, hogy mi legyen az úticél.

De álljunk meg egy pillanatra, mert ez ugyan történetmesélés, de nem árt kicsit kitérni arra, hogy hogyan is jött össze ez a találkozó Borisszal. Rita levelezése révén tettek szert az ismerettségre, és bemutatott bennünket is valamint az ő útitársát, Olivért. Az azeri vedégszeretet jegyében pedig Borisz felkínálta szabadidejét és kocsiját aznap délután, amelyet tökéletes illetlenség lett volna visszautasítani. Ez volt az első szituácio, ahol találkoztunk a viszonozhatatlan kedvesség fogalmával. Ugyanis tudni kell, hogy az azeriek számára, mint a térségben általában, illetlenség nem elfogadni egy helyi ember meghivását, továbbá még nagyobb illetlenség azt megprobálni kompenzálni, vagy kifizetni. Ez számukra nem illő dolog, igy a vendég köteles elfogadni a meghivást és maximum visszahivni őt egy későbbi alkalomban, de semmiképp nem fizetni vagy megprobálni valahogy kiegyenliteni a számlát azonnal. Szoval nagyon kedves és vendégszerető nép az azeri, és tényleg őszintén ajánlják fel a segítségüket anélkül, hogy bármit is kérnének cserébe. Vagyis ha kérnének valamit, és itt nem a pénzéhes taxisokrol van szo akik a turistákat akarják kizsákmányolni, hanem a vendégszerető házigazdákrol, szoval ha kérnének valamit, akkor fel sem ajánlanák a segitséguket, ez egyszeruen a természetuk része, ez számunkra, ultraegyenloség és ultraeuropai szemléletuek számára érdekes és nehezen elfogadhato kulonbség, amihez tényleg furcsa érzés hozzászokni.

Elfogadtuk a meghivást, igy mentunk is vele egyutt, belevetettuk magunkat az azeri hétkoznapokba, az utazás, kocsikázás és élmények rengetegébe. Első állomásunk a híres kősivatagi falrajzok helyszine, Kobusztán. Bakutol kocsival nem de amugy elég messze és nehezen megkozelitheto helyeken vannak ezek a látványosságok, Kobusztán is valahogy igy van ezzel, egy orosz olajmágnás fedezte fel, mikozben olajat keresett a régioban, amikoris arra lett figyelmes, hogy a hatalmas koveken falrajzok találhatoak. Az azota UNESCO orokségként regisztált hely a semmi kozepén találhato, egy kietlen kosivatag kozepén emelkedő kohegy mellett, egy kis muzeumot létesitettek akkor, mikor a régio olaját elkezdték a rendszerváltás után külföldre exportálni és irdatlan mennyiségu pénz áramlott be az országba. Akkor azzal koszonték meg a falrajzoknak a hirnevet, hogy muzeumot emeltek, hozzáteszem igen igényesre sikeredett, majd egy elkeritett osvényen végigsétálva meg lehet nézni a tobbezer éves, osember által kobe vésett rajzokat, állatábrázolásokat, emberalakokat, néhol egy-egy lovast vagy sámánt, ahogy épp elejtik vadjaikat vagy megáldják a vadászni indulo férfiakat. A sivatagban láttunk persze sáskát, gyikot, egy igen nagyot is sikerült lencsevégre kapni, tábla figyelmeztetett kigyoveszélyre de az nem volt. Végül a séta végén egy meredek szikla szélén megpihentunk és a 35 fokos melegben megállpitottuk, hogy ez az azeriek számára tényleg a semmi kozepe, csak mi látunk benne romantikát és csodálatos tájakat, s még a tengerpartig is el lehetett látni, megszemlélni a furotornyokat és olajmezőket, amik évtizedek ota szipolyozzák a természet fekete kincsét, a kőolajat.

Kobusztán után ismét felajánlotta Yalchin, hogy tovább kalauzol minket, pedig mi mondtuk neki, hogy igazán nem kell az egész napot velunk toltenie, de ő annyira kedvesen ragaszkodott hozzá, hogy egy ilyen aranylelku ajánlatot nem lehet visszautasitani. Bakutol nem messze találhato Yanar Dagh, az égő hegy. Nézzuk meg!

Ismét kocsikáztunk, iszonyatos forgalom volt az utakon, mondanom sem kellett, hogy kaotikus volt, egyízben a dupla zárovonalon keresztul eloztunk balrol két sávot, és elszáguldott mellettunk egy Niva majd nagy csikorgás kozepette becsapott elénk, fustoltek a kerekek és épphogy sikerult elkerulnie, hogy a szembe jovo forgalmat elkerulje, amelyik ránk ugyan számitott, mert az ilyen áthágásos előzések sima ugynek számitanak, de a kétto sávot lefoglalo szembejovo forgalom már nekik is sok volt. Nem mondhatom, hogy az elso ulésben ulve nem volt kisebb aggodalom bennem, hogy hogyan fog végzodni az elozés, de végul fustolo gumik és a Lada uttartása és kezelhetosége ismét megcsillant és sikerult egy állitolag mindennapi esetet baj nélul meguszni.

Az égo hegy nem orokség, kisebb és lepukkantabb muzeum szeru elkeritett hely volt maga a látványosság, rajtunk kivul senki sem volt rá kiváncsi, pedig egy igen érdekes természeti kincs ez Azerbajdzsánban, és hát nyilván a világon is ritka az, hogy a szikla repedései kozt kiszivárgo foldgáz folyamatosan ég és sosem alszik el. Az égo hegy kozvetlen kozelében az amugy is forro sivatagos és páradus levegoben még jobban izzott az arcunk a tuztol. Arra Yalchin sem tudott választ adni, hogy ha nagy eso áztatja a hegyet, akkor mi fog torténni, elalszik-e a tuz vagy sem, azt hiszem nem is érdekes, hiszen maga a látvány és a jelenség megérte ropke másfél orás izzaszto utazást.

Yanaqr Dagtol normál viszonyok kozt tizenot percnyire huzodik az azeriek által legkedveltebb Baku kozeli strand, amely most is igen kedvelt és nagy népszeruségnek orvendo uticél volt ezen napon. Novxani felé folytonos tomott sor állt az uton és szinte lépésben tudtunk csak haladni, itt-ott megejtettunk egy átvágos elozést vagy jobboldalon a homokon keresztul vágtunk két-három kocsi elébe. De ez is megszokott, Yalchin elmondása szerint ez a trukk sokszor bejon. Ennek ellenére is csak nagyon lassan tudtunk haladni, és volt idonk arra, hogy elmélyedjunk Azerbajdzsán társadalmi és vallási kérdéseiben, nem utolso sorban az Iránnal kapcsoloatos kérdésekben, amelyeket Rita előszeretettel tett fel, ugyanis ők Baku után délre vették az irányt. Ezért itt most kicsit megszakítom a szigoruan vett torténeti beszámolot, és ejtek pár szot arrol az országrol, amelyrol oly keveset és oly tévesen tudunk.

Azerbajdzsánban a fo hivatalos vallás a muszlim, ennek két ága létezik, a síita és a szunnita. A ketto kozul Azerbajdzsánban a síita vallást gyakorolják, amely belso vallásgyakorlásra szolitja fel hiveit, s ezért kvázi saját dontésuk, hogy ezt a kulvilág felé hogy képviselik. Hogyan néz ez ki a hétkoznapi életben? Nem kell csadorban járniuk a noknek, nem kell terjeszteni a hitet senkinek, nem kell buntetni azt, aki nem az o hituket vallja, tehát toleránsak és elfogadoak kifelé. Azonban befelé komolyan kell venniuk ezt, és az idosebb korosztály igen komolyan is veszi és gyakorolja hitét. Ez a generáciok fiatalodásával jelentosen higul, ma a fiatalok már oltozkodésukben és életvitelukben is sokkal inkább a nyugathoz kivánnak hasonlitani. Nagyon gyakran látjuk például, hogy ingben, hosszu nadrágban mászkálnak az emberek, ritka a rovidnadrág felnottek kozott, még ritkább a kirivo vagy ápolatlan oltozkodés. Ez megintcsak a kulturábol adodik, hiszen számukra ez fontos részlet, hogy magukrol a társadalom felé egy pozitiv képet igyekezzenek kialakitani, az ápolt és jo megjelenés tehát státuszszimbolum. Természetesen sokan ezt nem tartják fontosnak vagy nem engedhetik meg maguknak a szép inget, igy a hétkoznapokban igen konnyen megmutatkozik, ha valaki felsobb retegekbe tartozik vagy a társadalom szélére szorult. Ennek csak tovább fokozodása a kocsi, amely megint jo példa a kettosségre, az ollo egyik éle a Lada, Dacia, Volga, Moszkvics, a másik pedig a Mercedes, Volvo, Ferrari, Bentley, Hummer. De honnan ez a nagy kulonbség? A szovjet idoszakban a huszadik század elején angol kutatok által felfedezett és kiszipolyozott olaj továbbra is olcson és rossz helyre ment, az angol rablohadjárat után a szovjetek szedték meg magukat és vonták el az olajat az országtol, Bakutol, ahol a régioban az elsok kozott szerepelt a kitermelés. Hatalmas mezoket létesitettek és milliárd liter számra hatalmas csovezetékeken keresztul folyt el a nyersanyag az országbol északra, a voros birodalomba. Aztán a rendszerváltás után ez megváltozott, hirtelen megszunt a unio és szabad volt minden. 91-ben olyan nagy váltás tortént, hogy az ország hirtelen nem is tudta, mit kezdjen a lehetoséggel. Szerencsére az állam hamar magára talált és olyan vállalatokat vontak be a kozszférába, hogy a nemzetkozi igényeket kezdték el kielégiteni. akkor Baku neve senkinek sem volt még ismert, s nyugat vajmi keveset tudott az olajrol, ami majd a régio eroviszonyait teljesen átirja. Tiz év telt el a váltás után, mire az ország infrastrukturája annyira át tudott alakulni, hogy felvegye a versenyt a nyugati igények kielégitésére vállalkozo országokkal, Irakkal, Szaud-Arábiával. Baku hamar felzárkozott és az azeri olaj hamar olyan vagyont jelentett az országnak, hogy hirtelen már tul sok volt és nem tudták, mit kezdjenek vele. Ezerszám épultek a hotelek, a csicsás sugárutak, tobbszáz méter hosszu parkoloházak a fold alatt, a partokat elozonlotték a drága kocsikban kiomlo családok, a klubok tobbezer forint értéku soroket szolgáltak ki, az elektronikai cikkek importja megszázszorozodott es egyben az áruk is iszonyat alacsony maradt, csakugy mint a benzin ár, amely felébe se kerul az otthoninak. Aki olajban utazott, az hamar milliárdos lett, aki pedig nem, az maradt azon a szinten, ahol akkor volt, amikor az oroszok megjelentek. Az ollo kinyilt, és a mozgás szinte lehetetlenné vált. Alig van kozéposztály s igy aligha lehet egy olyan tárdsadalmi berendezkedést elképzelni, amire ma nyugaton demokráciaként gondolnánk. A gazdag szulok gazdag gyemekei az utak urai, a kétkerekuzo ladák este ellehetetlenitik a kozlekedést, a halálesetek száma évrol évre egyre kiábránditobb. A szegénynegyedek mérete notton no mig a bevándorlo és szaporodo lakosságot a fél évszádaos elmaradt szovjet infrastruktura aligha birja kiszolgálni. A borzaszto állapotok alatt roskadozik a nem megfelelo alapokra épitett uj rendszer, és ez igaz a rendfenntartásra és igaz a nyilvános szolgáltatásokra is. A rendorség kuzd a korrupcioval de egyelőre a korrupcio gyoz. Alig van turizmus, hiszen az ország szinte semmit nem kolt imázsra, a legutobbi eurovizios fesztivál helyszínéul szolgálo fováros is épp csak annyira koszonte meg a népszeruséget, hogy épitettek egy kristálypalotát, amely igen szép ámde nehezen megkozelitheto helyen fekszik, ezen kivul sajnos nem tud maradandot alkotni, foleg azért, mert még mindig a boldog szovjet békeidok álmát alussza, mikor mellette a halado és nyugatiasodo országok elszáguldanak. Nem vészesen rossz a helyzet, de ki kell nyitniuk a szemuket, mert bizony olyan hiányosságok lelhetok fel, mint nemlétezo utcatáblák, szinte sehol nincs latin betus névtábla, az azeri és orosz nyelven kivul senki nem beszél semmit, angolt csak a fiatalok és ok is inkább csak az elso leckéig jutnak a tankonyvben. Nem akarom hosszu lére ereszteni ezt a fejezetet, ezért lassan vissza is térek a tortenetemhez, tehát osszefoglalva azt lehet elmondani, hogy nagyon nagy kulonbségek vannak a társadalomban, a vallás békés de azért komolyan veszik az emberek, nem tul jo a kapcsolatuk a kornyezo országokkal, és barátságosak az emberek, csak a nyelvi nehézségek miatt, mint ezt késobb majd látni fogjuk, igen korlátozott az interakcio lehetosége.

A kocsiban ulve tehát volt idonk minden témát részletesen kitárgyalni, pontosabban ezekrol Yalchin véleményét meghallgatni, ugyanis a nap vége felé kozeledve mondanom sem kell, hogy két nap nemalvás után már nem sok energiánk volt ilyen nehéz témákban állást foglalni. Végre kiértunk a tengerpartra és hamar megértettuk a sor és várakozás értelmét. Nagyon sokan voltak a parton és rengeteg furdozo is volt, a viz kellemesen langyos volt és a lemeno nap pedig szép szinekbe festette a parton uldogélo lánykák mogyorobarna arcborét. Egy oszvéren lovagolo ember is elnyargalt, biztos kicsit megjáratta a párát a parton. Amugy nagyon sok és sokféle embert gyult ossze, de Borisz elmondása szerint ez általában a kozéposztály udulohelye, vannak partok amelyek nagyon elitek és a drága kategoriába tartozik a kiszolgálás is, valamint belépot is szoktak kérni. Itt nem volt belépo és a kaja is olcso volt, csak rengeteget kellett rá várni mert a vendég is ezer volt. Leultunk sos lábunkat logatva egy asztalhoz és Borisz kért nekunk csájt, azaz teát, itt igy mondják, illetve coray qutab nevu piritott lepényben sult husos és zoldséges táskákat, hozzá joghurtos, paradicsomos és sumax (szumak) nevu édeskés fuszert hoztak, kb egy ora mulva. Nyolc is eltelt már, mire a nagyon finom étket és a meleg friss fekete teát elfogyasztottuk, a nap már hanyatlott lefelé, de még kelloen világos volt, hogy lássuk a furdozoket és a még nagyobb tomegben érkezo ujabb vendégsereget, akik dudálás, kiabálás, kézlengetés utján akartak bebocsátást nyerni a parkoloba, ok már az éjszakai muszakra jottek, bulizni, étterembe jonni, enni, inni, egyszoval beindult a parti élet.

Kocsiba utlunk és irány vissza Bakuba. Szorványos dudálás, lassu haladás és meg-megállás, de a sok kamion, lada és ismeretlen orosz kocsi kozt no meg a nyugati verdák árnyékában kis Fordunk szépen araszolt hazafelé az egysávos uton. Utkozben megálltunk és vettunk egy lepényt amirol korábban már irtam. Annyira jo volt hogy nem birtuk megenni ráadásul még a multkori kenyérbol is megvan a fele, annyira táplálo hogy az ember eszi eszi de nem fogy el mert nem kell olyan nagy karélyokat enni belole. A szállásra visszaérkezve nem gyoztunk koszonetet mondani Yalchinnak a nap élményeiért, iszonyat sok idot és pénzt sporolt meg nekunk és olyan fantasztikus emlékekkel lettunk gazdagabbak, és infoval, hogy bár lassan már tobb mint ot oldalt irtam, még midig az az érzésem, hogy a felét se irtam le annak, amit akartam.

Kihagytam, hogy mivel Ritáék kovetkezo nap Iránba mentek, betértunk hazafelé az autobusz állomásra (avtovagzal), hogy megnézzék mikor és honnan indul a busz és megvegyék rá a jegyet. Kozben mi addig betértunk egy WC-be, de kiábrándito látvány volt. A jegyvásárlás után pedig irány haza.

Egyetlen napja voltunk Bakuban és máris annyi felé voltunk hogy még egy ott élő ember se járezeken a helyeken, nemhogy egy turista. Fantasztikus volt, ámde rendkivul fáraszto, ugyanis már két napja nem hajtottuk álomra fejunket, és a kocsiban néha arra ébredtem hogy elore akart bukni a fejem. Betérve a hosztelbe azonnal vacsoráztunk egy hatalmasat és egy kiados furdés után gondolkodás nélkul belevetettuk magunkat az ágyba azzal, hogy reggel kilencnél korábban nincs kelés. Ritáéktol elbucsuztunk mert nekik korábban kellett elhagyniuk a szállást kovetkezo nap. Az alvással nem volt baj, mélyen és fáradtan aludt mindenki, talán még álomra se volt energiánk aznap.

Hajnali napfelkelte, városnézés, bevásárlás, majd délután kősivatag, égo hegy, tengerpart a naplementében, autos kalandok, végul egy jol megérdemelt szusszano. Végére értem az elso nap kronikájának, és hát azt kell mondjam, kicsit hosszura sikerult, talán a tobbi rovidebb lesz, mint ez az extrém leirás, de ugy éreztem, hogy legalább ennyit papirra kell vetnem, mert enélkul talán én is elfelejteném, mi minden csodában volt részunk. Koszonet Ritának, Borisznak, Olivérnek, és természetesen minden segítokész azerinek, akik utunk során névtelenul és feltétel nélkul segitettek és utbaigazitották lelkes idegenvezetonket. Vége az elso napnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.