2014-06-28

Leraktuk a cuccokat és már kezdődhetett is a felfedezés. Rita bakui ismerőse fél egyre jött, addig pedig egy egész délelőtt állt rendelkezésünkre, hogy felfedezzük a város szépségeit. Baku turisztikailag érdekes része egy nagyjából 2-3 kilométeres sávon helyezkedik el, azt pedig bőven be tudtuk járni. Lesétáltunk a partra, majd onnan az óváros felé vettük az irányt. Az óváros egy többszáz éve álló része a belvárosnak, egy fallal körülvett erődítményről beszélünk, amely már a XV. században is fontos szerepet töltött be a térség védelmében, különböző shahok székhelyéül szolgált, de történelemről nem fogok írni, mert arról lehet a könyvekben is olvasni. Ami érdekesség számba ment, a Maiden tower, azaz a Szűztorony, amely egy közel 30 méter magas, XII. században épült téglatorony, 5 méter vastag falaival és hatalmas termetével a környék és egyben Baku meghatározó látványossága és szimbóluma. A toronyban gazdag kiállítás és a tetejéről páratlan kilátás nyílik a tengerpartra és a városra. El kell mondani, hogy a reggeli hűs idő után dél körül már 32 fok volt, és a páratartalom is megközelítette a 60-70 százalékot. Ez erős verítékezésben és nehéz küzdelemben nyilvánult meg a lépcsőkkel, végül feljutottunk és el is állt a lélegzetünk, mert tényleg gyönyörű a látvány.

Emellett bejártuk az óváros kis utcáit, készült sok kép is, rengeteg árus kínálja jobbnál jobb portákáját, szőnyegeket, kerámiákat, edényeket, ketyeréket. Sétánk során érdekes dolgokra figyeltünk fel, például a kereszteződésekben elhelyezett lámpákra. A gyalogátkelőhelyek gyéren képviseltetik magukat, és még azokat is kevéssé védi lámpa, ha egyátlán működik. Ezért a gyalogosok mindenhol keresztezik az utakat, bátran vetik bele magukat a forgalomba kortól és nemtől függetlenül abban a reményben, hogy valaki majd megáll nekik. Ezt mi is megtanultuk, és azt kell hogy mondjam, egész sikeresen alkalmazzuk már az átkeléseknél, és a legtöbbször figyelnek is ránk. Na de azért csak óvatosan az átkeléssel! A délelőtt során beültünk egy Travellers’ Café bárba, ahol ki teát, ki kávét ivott, hogy ezzel is megpróbáljuk rávenni magunkat az ébren maradásra, ugyanis eddig nem volt lehetőség alvásra. És a nap még csak most kezdődik, hiszen délutánra több utazást is tervezünk, amiben Rita ismerőse, Yalchin Mammadov lesz segítségünkre.

A belváros takaros, rengeteg drága bolt mellett megbújnak a kisebb marketek, teázók, pubok vagy éppen döner büfék. Hazafelé beugrottunk egy abc-be, hogy a szükséges kenyér és felvágott utánpótlást kiegészítsük. Az otthonról hozott szalámi jó szolgálatot tesz, de azért meg kell kóstolni a helyi érdekességeket is. A kenyér és lepénytészta iszonyat finom, az út szélén is árulnak helyben sütött tésztát, amire van is kereslet, mert az olcsó és ízletes meleg lepény olyan ropogós, mintha kétszersültet enne az ember, de mégsem. Tejtermékekben bővelkednek, túró, teljföl, joghurt, sajt van minden mennyiségben, a húsok viszont nem valami változatosak, illetve a Ramadám miatt a helyiek is inkább csak zöldséget és gyümölcsöt vesznek. Természetesen van kivétel, de érdemes a gyümiket kipróbálni, ha már, ugyanis a helyi termékek rendkívül jók. Paradicsom például nagyon finom, de a cseresznye, alma, barack vagy éppen a sárgadinnye szintén kiváló választás. Vettünk azért főznivalót is, ha vacsorára nem lenne ötletünk. Az árak változatosak, Baku nem kifejezetten olcsó város, de Budapestnél talán nem vészesen drágább. Egy kenyér 150 forint körül lehet, egy kebab 5-600, belépők 600 körül mozognak a kisebb múzeumokba, a buszjegy is 90 körül van, taxi 15-20 manat között nagyjából 4-5000 forint, de szinte mindent el lehet érni egy órán belül gyalog is a városban. Tea vagy víz szintén igen olcsó, azonban a kávé és az alkohol is igen drága, főleg mert ritkán fogyasztják, alkoholt szinte sehol nem isznak nyilvánosan, azonban buliban vagy meghíváskor simán átesnek a másik végletbe, és a részeg azerinél nincs viccesebb látvány, nagyon barátkozók és közvetlenek tudnak lenni. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az emberek nagyon közvetlenek, keveset látni őket mosolyogni, de ez egyátalán nem jelenti azt, hogy barátságtalanok lennének. Nem szabad a külső alapján ítélni, hamar szóba elegyednek, megdícsérik az ember szeme színét, mint például egy pénztáros lányka, akinek „salam”-mal köszöntem, majd elkezdett nekem azeriül beszélni, mire mondtam hogy nem értem, és akkor látta, hogy nem helyiek vagyunk, hanem külföldiek, csak olyan jól sikerült a kiejtés, hogy hitelesek voltunk. :) Nyilvános helyen nem szoktak kézenfogva járni vagy egymást megcsókolni a párok, ennek semmi köze a valláshoz, egyszerűen csak a kultúrából adódóan így szokták meg. Ha pedig ők ezt nem teszik, ne tegyük mi se ha épp párunkkal utaznánk, hiszen ez számukra nem megszokott, és könnyen sértésnek tűnhet a közvetlenkedés. Ha már barátok vagy ismerősök vagyunk velük, könnyen megnyílnak és nagyon szívesen megosztanak velünk olyan dolgokat, amiket csak az ottélők ismernek.

A szállásra visszaérve házi szendvicselés és rövid pihenő várt ránk, volt még egy fél óránk 12:30-ig, amikorra Yalchint vártuk. Összességében a délelőtt napfelketét, iszonyat meleget, gyönyörű óvárost, rengeteg Ladát, rengeteg embert és rengeteg macskát hozott, a macska ugyanis itt tiszta állat, ellentétben a kutyával, amelyet szinte alig láttunk. Ezért az emberek a macskákat szeretik és vigyáznak is rájuk, kutyát kevés ember tart, az utcákat és a parkokat se piszkítják össze. Mondjuk van elég piszok mindenhol, ezért ez szinte fel sem tűnik. Elég rendezetlen és koszos a környék mindenhol, látszik az igénytelenség és a szovjet éra hagyatéka, rozsdás csövek és lógó kábelek idézik azt a kort, amely a gyors és olcsó építkezés eredményeként semmiből felhúzott panelrengetegek árnyékában meghúzódik, a gettószerű sorházak és a hátterükben magasodó üvegtornyok együttes keveréke egy furcsa, társadalmi szakadékkal fémjelzett főváros, ahol a Lada és a Bentley nagyon sokszor egymás mellett várja a hirtelen érkező zöldet. A menekültek bérházai és a szocialista, rozoga telepek talpfáin kivirágzott egy olajtársadalom, amely a gyors meggazdagodás után képes volt néha márványból aluljárókat emelni és aranyozott kilincset szerelni egy romos épület tölgyfaajtajára. Baku megintcsak az ellentétek viharában evez, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a közúti közlekedés, amelyet majd pár videón meg lehet szemlélni később. Baku tehát igen zavaros egy külső szemlélő számára, de ne engedjünk a csábításnak, az előítéletek helyett inkább vegyük fel a bizsergést, a zsivány Sztálin-bajusz mögötti szájak hívószavára pedig térjünk be egy teázóba, és máris megértjük, mi mozgatja ezt a dzsungelt a kősivatag szélén. Ez volt a délelőtt, és ennél csak tanulságosabb lesz a délután. Nemsokára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.