2014-07-02

Ülük a vonaton Yereván felé. Az Ararát hegyéről önmagukat származtató nép, az örmények fővárosába, Yerevánba tartunk tehát, egymásodosztályú alvókocsiban. Kellemes zene szól, a 80-as éveket idézheti fel azokban, akik akkor ilyennel utaztak. Miután megérkeztünk, egy kalauz szólt, hogy itt lehet leszállni, ki is cókmókoltunk a kocsiból, egy nagyjából teljesen üres pályaudvarra. Fél 8 volt és szinte alig lézengtek a peronok között. A csarnokba érve egyetlen angol nyelvű vagy latin betűs felirat sem üdvözölt, mindent örmény vagy cirill ábécével írtak ki. A metrót egy néni segített megtalálni, ahol egyben pénzt is váltottunk, egészjó árfolyamon. Az örmény pénz nem valami erős, így pár euróért tízezreket kaptunk. A bejáratnál taxisok hada várt, de mi lementünk a metrohoz, ahol egy kis narancssárga érmét megvéve már lehetett is utazni. Fotót nem szeretnek sehol, igy nem fényképeztunk nagyon, csak dugiba. A metrózás itt is honi élmény volt, felszinrol indult, majd beleveszett a sotét alagutakba. Felérve a megfelelő állomásra némi térképnézegetés és tanakodás után megállapítottuk, hogy itt csak 10-11 korul kezdodhet az élet, mert reggel senkit nem láttunk az álmos utcákon.

Sétánk egy vegyesbolt és pénzváltó felé vitt, majd bekanyarodva egy kis felujitás alatt állo utcába egy árkádos rész alatt elsétálva megtaláltuk azt a szállást, ahol a levelezés alapján volt két ágy a dormban. Itt egy nagyon kedves holgy várt, leinvitált a konyhába, teát fozott nekunk, majd mondta, hogy várjunk kicsit, amig elokeritik azt aki a szállásadásért felelos. A menedzser holgy is elojott, és aztán némi névegyeztetés után kiderult, hogy két hoszteluk van, és nem itt, hanem a másikban van az uresedés, és oda kellene menni. Kaptunk térképet és a holgy nagyon készségesen elmesélte, miket lehet látni a városban. A Down Town Hostelből át kellett menni a Penthouseba, de azt kérték, várjunk kicsit, és akkor átvisznek kocsival, mert ők is épp arra tartanak. Térképnézegetés, teázás, kávézás után a taxi elvitt minket két holgyet és mi kettonket a szállásra, ahol mostmár elvileg van is két ágy foglalva. A Penthouse egy otemeletes panel, amelynek a tetején van a hosztel, és persze nincs lift. A kellemes reggeli melegben még nem volt vészes a felsétálás, később azért ennek nem fogunk majd orulni.

A beccsekkolást egy csinos holgy végezte, aki mint kiderült kicsit elnézte a dolgot és a fáradtság miatt mondta azt hogy a másik szállásra kell menni, de végül kitoltottunk egy bejelentkezo lapot és leraktuk a nagy hátizsákokat, hogy dél korul visszatérve el tudjuk véglegesen foglalni a szállást. Kis pihenés kovetkezett, mert azért a vonatut nem volt zokkenomentes, pontosabban zotykolodés mentes. Eztán utra feltunk és a kozeli Nalbandyan uton lesétálva találtunk egy Lagonid nevu beulos helyet. Itt lencselevest és pár sznekket csipegettunk fel, meg persze egy sört, amivel lehutottuk az ut izgalmait. A helyi sörökből három fő fajta van, az Ararat egy sör-bor-pálinka gyártással foglalkozo nagyuzem, nekik nem olyan izletes a soruk, de pl a Kilikia vagy Gyumri (Ghümri) nagyon kellemes és ízletes helyi sörök. A közel-keleti ízeket elővarázsolo bufében kedves angolul beszélő fiatal pincér szolgált ki, rogton meg is ragadtuk az alkalmat, hogy pár turista infot is kisajtoljunk belole, hátha tud valamit. Leginkább azt akartuk megtudni, hogy az egyik utunk, amely az Echmiadzin nevu templomhoz vezet, hogyan alakuljon, mely buszokra szálljunk fel, meg hát ilyen és ehhez hasonlo dolgokkal traktáltuk. A lentel azaz lencsekrémleves után továbbálltunk a város kozepén elhelyezkedo Republic Square-re, avagy Koztársaság térre, hatalmas szokokut nyomai vannak felállitva, ez este fényárban uszik, egyik este majd eljovunk ide is.

Utkozben meg akartuk keresni a magyar nagykovetséget, de sajnos a térképen jelzet helyen nem találtuk, okát még kevésbbé. Beugrottunk egy sorozobe wc miatt, kozben az ottani pincért is kifaggattuk, aki netezés és telefonozás után sem tudott bovebb infot arrol, hogyan jutunk egy a templomhoz. De nem szabad feladni. A szemkozti buszmegálloban álldogáltunk, mert a hosztelnél azt az infot kaptuk, hogy innen mennek buszok, ami jo lehet, de mivel egyik sem volt jo, megkértedztunk egy helyi holgyet aki épp a megálloban várakozott, ő felhivott valakit, gondolom a férjét, vagy a tudakozot, vagy a ketto ugyanaz volt, de lényeg, hogy el tudta magyarázni, hogy a térképen hova kell menni, hogy a távolsági buszokra felszálljunk. Ez egy a város kulso keruletében lévo buszpályaudvar, ahonnan mennek számozott járatok ide-oda. Hosszu séta után, amely során láttunk egy stadiont, egy völgyet, és hatalmas hidat, aminek mindkét oldalán az ararat alkoholüzem kombinát terul el, majd elértunk a pályaudvarra, ami egy-két rozoga buszbol állt, felirat csak orményul. Az utikonyvbol kimásoltam az ormény betuket és elkezdtuk nézegetni a kiirásokat, mire egy borostás alak odakiálltott, hogy Echmiadzin. Fel is szálltunk a még ures buszra, a felirat az elején stimmelt, vártunk, a busz melletti fa alatt társasoztak a soforok, majd elkezdtek szivárogni az utasok is. Lassan megtelt a busz, nagyjábol egy tut sem lehetett volna leejteni, de látszolag senkit sem zavart, gondolom ez mindennapos utazási állapot. A kisbusz egyesbe kattant, majd lassan kikanyarodtunk a foutra. Fizetni mindig leszálláskor kell ezeken a buszokon, helyi járatokon 100 pénz az ár, távolságinál pedig meg kell mondani hogy hol szállt fel az ember. Általában 2-400 korul vannak a menetdijak, ez nagyjábol 100 és 200 forint kozott mozog. Az utazás azonban igazán egyedi élmény, viszont ha megmondjuk, hogy hova akarunk menni, akkor az utasok segitenek, hogy hol kell leszállni. Sajnos nem beszélunk oroszul, ez sokat segitene, igy hát mindig csak szépen mosolygunk egymásra, aztán a végén egy szpászivá és ennyi. Sajnálom, pedig nagyon kedvesek és segítőkészek az emberek, és kozvetlenek, ha informáciot kérunk, megkérdezik, honnan jottunk, merre tartunk.

Miután megérkeztunk Echmiadzonhoz, már éreztuk a borunkon a meleget. Nagyon meleg volt, amagas pára és a rekkeno hoség elől árnyékba menekultunk. Az egyházi komplexum igen nagy teruleten fekszik, építése a negyedik századra datálodik, igy tekintheto a legrégibb katolikus katedrálisnak. A bajáratnál hatalmas harangtorony várja a látogatot, majd tovább a kellemesen zold és fás, szépen karbantartott ligeten át eljutunk a fo látványossághoz, magához a katedrálishoz. A jellegzetesen csendes és sotét belso dóm hatalmas és lenyugozo látványt nyujt, szines és gazdagon diszitett freskoi bizony megérik a látogatást. Szolid fotos tevékenységet folytattunk, ami nem szép dolog egy ilyen szent helyen, de tekintettel, hogy rengeteg turista volt, igyekeztunk nem kilogni a sorbol. Meg persze nem zavarni azokat, akik tényleg a hit gyakorlása végett térnek be e szent helyre, és nem csak a szemuket legeltetni a csodás épuleten. Meg kell jegyezni, hogy a komplexum tobbi tagját, szerzetesi lakosztályokat és oktatási épuleteket is nagoyn szépen karbantartják, igy a kerttel és a tobbszáz éves épuletekkel egyutt a katedrális és térsége egy gondozott és kellemes kulsovel rendelkezik. Sokan is látogatják, és a kozlekedés szempontjábol is viszonylag kellemes helyen van.

A katedrálisban tett látogatásunk után megkerestuk a buszt hazafele, nagy szerencsénkre pont az a vezeto volt, aki ide is hozott minket. Már rutinos utasként szálltunk fel az utolso ajton, ugyanis a busz már addiggra megtelt. Az ut felénél helyet szoritottak nekunk is, onzetlenul huzták ossze magukat a papák meg egy katonaruhás ficko, igy végulis leultunk mi is. Rettento meleg volt még mindig, az ut szerencsére gyors volt, visszafele még betértunk egy mecsetbe, ami a piaccal szemben volt. A mecset teljesen ures volt, kellemes lugas képezte eloterét és a homplokzata gazdagon diszitett volt. Bent levéve cipőnket kicsit korbejártuk, a szonyeg iszonyat puha volt és faltol falig tartott, mintázata pedig jelezte, hogy az ima sorát hogyan kell elhelyezkedni.

Kiérve tovább az Opera tér felé, ott már készulodtek az esti zenére, kiulos helyek nyiltak és már voltak is vendégek, akik szomjukat oltották a 30 fokban. Hazafelé boltba mentunk, kenyér, viz kellett meg szokás szerint egy kis gyumolcs, zoldség. A délutánra már nem terveztunk keményebb programot, kis pihenő, alvás, mosás, teregetés, dinnyeevés, furdés, kajálás volt teritéken, majd nem sokkal naplemente elott elindultunk a belvárosba, hogy a város északi pontja felé mutato dombolali lépcsoket megmásszuk, amelynek a tetejérol fantasztikus a kilátás a városra. A nap már kuszott lefelé a nyugati oldalon, mikor odaértunk, narancsos fénycsovákat eregetett a lépcsok kozott, a modern szobrok kozott gyerekek, fiatal párok és családok mulatoztak, fényképezkedtek, szaladgáltak, zsongott a lépcsosor, itteni nevén Cascade, igezi társadalmi találkozohely volt, feludulés a sok ures utca után. A komplexum még épulget, igy sok része még nincs kész, de már most kiválo hely a kikapcsolodni vágyoknak, és nem utolso sorban elsoosztályu rálátás nyilik a városra, illetve az Ararát-hegyre, amely eleinte szégyenlősen megbujt a felhok kozott, de amint a nap a felhoréteg alá ereszkedett, a hegy megcsillant a narancsos fényben és az árnyékba takarzo házfalak felett elfoglalta királyi tronját. A levegő lassan hulni kezdett, igy elindultunk lefelé. Mire leértunk egy Operához, ránksotétedett és elhatároztuk, hogy ezt a szép napot ismét egy kis sorrel, az Araráttal fogjuk megjutalmazni. Emellé probáltunk vizipipát is keriteni, végul az Opera téren egy nagy beulos helyen találtunk is erre lehetoséget. A sor kellemesen fanyar volt, de kevésbbé volt izletes, mint a Kilikia. A vizipipa rettento eros volt, narancsos-almás ízesítésben hozták, igen profin fel is szerelte a srác, aki kezelte a kiadott pipákat, egyszer jott és a szenet meg is mozgatta, szoval szakszeru volt a kiszolgálás. Az ár is ennek megfeleloen alakult, de végul egyszer egy ilyent is be kell vállalni. A szomséd asztalnál magyar beszédre lettem figyelmes, kiderult, hogy két idosebb faszi is itt él már egy ideje Yerevánban, megállapitották, hogy látszik hogy ez a mi elso napunk, mert Ararátot iszunk a hely brandy helyett, mondtuk, hogy majd arra is sor kerul. A nargila, azaz vizipipa és a sor után kicsit kábultan és fázva hazafelé vettuk az irányt, az esti fények és a zsufolt utak pedig igazolják a nap elején tett feltevést, itt mediterrán modon kicsit késobb kezdodik a nap a meleg miatt, de a legtobb helyen 9-10-igy belenyulik az estébe, amikor már kellemesebb az ido. A hosztelben megterveztuk a kovetkezo napot, majd éjfél korul én még forditottam pár céges levelet, végul teljes kimerultségemben már nem irtam blogot, hanem egybol elfekudtem az emeletes ágy második szintjkén. Hosszu és tartalmas nap volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.